Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát

Hat hónap hátizsákos csatangolás

Ez egy másik világ

2023. január 30. 03:45 - VNP

Dél-Amerikában utazva egyre kevesebb dolgon lepődöm meg: hozzászokom, hogy autók csomagtartójából vagy rakteréből árulnak gyümölcsöt, süteményeket, tortákat. A járdára kiterített használt ruhákhoz, ócskaságokhoz, értéktelen vackokhoz. A tömegközlekedésen ételt, italt, fagyit, ékszereket árusítókhoz. Kihámozom a spanyol hadarásból a lényeget. De arra nem számítottam, hogy Chile jobban hasonlít majd a nyugati, fejlett országokra, mint a szomszédaira. Akkora váltás volt Peru (meg Kolumbia és Ecuador) után, mintha Észak-Macedóniából hirtelen Belgiumba repülnél. Miben nyilvánul ez meg? Sok kis dologból adódik össze: ki vannak írva az árak, vannak utcanévtáblák, szinte mindenhol lehet kártyával fizetni, kapható csapolt sör, a települések kinézetben, rendezettségben mintha 10-20 évvel előrébb járnának. 

20230125_163634.jpg

Miért áll ennyivel jobban a chilei gazdaság? Erre csak nagy vonalakban tudok válaszolni. 1879-1883 között háborút nyert Bolíviával és Peruval szemben, értékes kikötőket és még értékesebb bányákat szerezve. A háborús hősökre mindenhol szobrok, utcanevek emlékeztetnek. 1970-ben szabad választások után a marxista Salvador Allende került hatalomra, aki a rézbányákat is államosította. Ez nagyon nem tetszett az onnan kiszorult USA-nak, meg amúgy sem akartak erősen balos kormányt Chilében, így a CIA hathatós közreműködésével 1973-ban országos sztrájkok kezdődtek, majd Pinochet tábornok katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. Az elnöki palota ostroma közben Allende meghalt. A diktatúra első 4 éve volt a legvéresebb, tízezreket börtönöztek be és kínoztak meg, ezreket öltek meg. Hogy ne maradjon nyoma a gyilkosságoknak, sok holttestre síndarabokat rögzítettek, majd katonai helikopterekből a Csendes-óceánba dobták őket. Jártam a Villa Grimaldiban, mely Santiago szélén helyezkedik el, ott volt a fő, titkos börtön, bár eredetileg étteremnek épült. 

20230126_111819.jpg

Miközben brutális elnyomás volt, a gazdaságot a chicagói fiúk irányíthatták, Milton Friedman (akiről egyetemet neveztek el Budapesten) közgazdász tanítványai. Így Chile lett a neoliberális gazdaságpolitika laboratóriuma: kemény megszorítások, szociális ellátások visszavágása, privatizálás. Ami nem működött Kelet-Európában a rendszerváltások után, az látszólag sikeresen megerősítette a chilei gazdaságot, Dél-Amerika leggazdagabb országa lettek. Merthogy az ország demokratizálódása óta eltelt bő 30 évben ugyan szelidült a szabadpiaci megközelítés, de az irány változatlan maradt. Csakhogy elfeledkeztek a szociálpolitikáról: nem erősítették meg a letört szakszervezeteket, a nyugdíjak kérdését sem tudták megoldani. Ugyanis még Pinochet idején magánnyugdíjalapokba lehetett a fizetésed egy részét utalni, aztán azok piaci teljesítményétől függött, hogy mennyi nyugdíjat kapsz. Érdekes módon az alapok vezetőiből milliárdosok lettek, a chilei idősek többsége meg 200-300 dollárnak megfelelő nyugdíjat kap, miközben az árszínvonal 80 százaléka az Egyesült Államokénak. Így a legtöbb nyugdíjas kénytelen továbbra is dolgozni, hogy ne haljon éhen. A világon kevés olyan ország van, ahol nagyobb társadalmi egyenlőtlenségek lennének. A felsőoktatás fizetős, de mivel tanárhiány van, a tanárszakosok ingyen tanulhatnak, utána viszont legalább hét évig a közoktatásban kell dolgozzanak. Szóval senkit se tévesszen meg a látszat.

20230124_112656.jpg

Pedig a fővárosban nagyon szépen működnek a látszatok. Szép, nagy, modern reptér fogadott, gyors útlevélellenőrzés, a Cabify-sofőr (aki amúgy bróker) zsírúj Toyotával közlekedik és még angolul is tud. Santiago tiszta, rendezett, élhető (pedig elővárosokkal együtt 6 millióan lakják), egyből beleszerettem. Főleg a bohém Lastarria és Bellas Artes negyedek miatt, ahol egymást érték a kézműves pékségek, hangulatos kávézók, egyedi szuvenírboltok. Sőt, művészmozit is találtam, a múltból hálisten ottragadt El Biografót, ahol a mérsékelten jó A menüt is jobb étvággyal fogyasztottam. Bármelyik európai nagyvárossal felveszi a versenyt. A prekolumbián művészetet bemutató múzeum elsőrangú. Sajnos az emeleti rész ideiglenesen zárva volt, de a Chile területén élő őslakosokra koncentráló egyetlen terem annyira gazdag és jól rendszerezett volt, amilyenről magyar múzeum csak álmodik. A sámánizmusról szóló időszaki tárlat kevésbé volt izgalmas.

20230122_124148.jpg

Ott van Dél-Amerika legmagasabb felhőkarcolója (Sky Costanera), 300 méter magasból (csak pár méterrel alacsonyabb az Eiffel-toronynál) gyönyörű a kilátás. Sky Costanera Sanhattan negyedének szélén helyezkedik el, mely tele van felhőkarcolókkal, ugyanis a város pénzügyi központja. Kevésbé fenszi helyen van a városi piac és a temető, utóbbiban nyugszik Allende elnök és családja és persze sok más volt államelnök és fontos chilei. Isabel Allende, aki az elnök unokahúga, Kísértetház című mágikus realista regényét olvasom éppen. A piacon pedig olcsóbban lehet megebédelni, mint a város más részein.

20230122_113828.jpg

A fővárostól nyugatra, az óceán partján fekszik Valparaíso. Az 1906-os földrengésben szinte minden összedőlt a városban, 1914-ben megnyitott a Panama-csatorna, így a kikötő elvesztette jelentőségét. Ezt a két elemi csapást is átvészelték, Valpo él és virul. Persze olyan, mint sok más kikötőváros: néhány méter választja el egymástól a romos, elhagyatott házat a színes-szagos turistalátványosságtól. Róma 7 dombra épült, Valparaíso 42-re. Ezekre végtelen lépcsőkön vagy felvonókkal lehet feljutni, több helyről remek kilátás nyílik a városra és az öbölre, sőt a szomszédos Viña del Marra is, ahol strandolni lehet. Valpo a kóbor ebek paradicsoma, mindenhol ott döglenek, úgy kell kerülgetni őket meg a sok kutyagumit. Náluk csak street art terjedt el jobban a városban, emlékezetes festmények borítják a falakat. Sőt, a helyiek óvják, védik őket, büszkék rájuk, beépültek a helyi kultúrába.

20230125_161910.jpg

Innen buszoztam el a Casablanca völgybe, ahol az egyik borászat látott vendégül jó pénzért. Körbevezettek, megismertem a történetüket, láttam a pincét s a hordókat, majd jött a kóstolás. Egy kaliforniai nyugdíjas kínai pár vett még részt benne, csak a nő ivott, kiderült a Napa Valley visszatérő vendégei, rengeteget utaztak a világban. A borok mellé kaptunk sajtot, olajbogyót, borecetbe és olívaolajba mártogatható kenyeret, diákcsemegét meg persze vizet. Eredetileg négy bor volt az árban, de végül hatot kaptunk, nem rossz deal. És a narancsbor kivételével mind finom volt. 

20230128_161929.jpg

A híres chilei borok miatt szálltam meg a Colchagua völgyben, Santa Cruz városában. Onnan biciklivel meg lehet közelíteni sok borászatot, ahol vagy befizetsz túrára és/vagy borkóstolásra, vagy simán beállítasz, mint én, és kérsz egy pohár bort. Tudtam, hogy a helyek többségében nem adnak majd, de a megtett út és a táj is kellő motiváció volt. Így is lett, nem kellett attól tartanom, hogy a fejembe száll az alkohol. Viszont két helyen is ingyen kínáltak meg. Santiagóhoz hasonlóan végig sütött a nap, dögmeleg volt. Chilében olyan, számomra ismeretlen borfajták vannak, mint a carménère, petit verdot, malbec, cinsault. Ezek mind vörösek, de azért fehérbort és rosét is készítenek errefelé. Mit ne mondjak, az olcsóbbak is nagyon jóknak tűntek.

Szólj hozzá!

Áll a bál (és a forgalom) Peruban

2023. január 21. 20:13 - VNP

Pár mondat Guayaquil városáról. Ecuador legnépesebb települése (2,7 millió lakos), fő tengeri kikötője, mely a Guayas folyó torkolatánál helyezkedik el. Ilyenkor nyáron izzasztóan párás meleg van, nem könnyű elviselni. Főleg, ha nem légkondis a szobád. Alig találkoztam turistával, pedig a Galápagos-szigetekre Quitóból és innen lehet csak repülni (a quitói gépek furcsa módon mind leszállnak Guayaquilben, majd úgy mennek tovább). Az utcák egyirányúak, nekem Harlemet juttatták eszembe. Mert a közbiztonság nem a legjobb, mindenhol sztorik keringenek a turisták körében a rossz tapasztalatokról. Bár az igazság az, hogy a bűncselekmények jó része nem az idegeneket éri, hanem bizonyos helyieket, ugyanis bandaháborúnak nevezhető viszonyok vannak. Egy taxis mutatott videót egy aznapi lövöldözésről, a saját WhatsApp-csoportjukba kerülnek fel ezek a felvételek. Érdekes, hogy nekik egyszerűbb azon tartani a kapcsolatot (rövid hangüzenetekkel), mint CB-rádión. 

 20230108_173038.jpg

Sok pénzből szépen megcsinálták a hosszú partmenti sétányt (ez az El Malecón), annak egyik végéből lehet felmászni a Santa Ana csúcsra, melynek tetején egy látogatható kis világítótorony van. Izgalmas hely a Bolivár park, ahol a fákon és a talajon leguánok tanyáznak, a tavacskában kis teknősök. Kevés ilyen nagyvárosi park lehet a világon. Itt voltak turisták, szorgalmasan fotózták is a lustán napozó hüllőket. Egyik nap elmentem a folyó egyik szigetére (Isla Santay) mangrovét, madarakat nézni. De különben sok látnivaló nincsen.

 20230116_184108.jpg

Vasárnap érkeztem Peruba, első állomásom Mancóra városa volt, egy óceánparti, szörfös körökben népszerű hely. Szállásom a parton volt, néhány méterre a hullámoktól. A város 15-20 perc gyaloglásra. Sokmindent nem lehet csinálni, ha nem vagy szörfös vagy nem akarsz a strandon dögleni. Fürdeni nehézkes a nagy hullámok miatt, én is megtapasztaltam a visszahúzódó hullámok szívóerejét, mely ránt befelé a nyílt vízbe. A helyiek közül sokan motoros riksákkal járnak. Ha jól emlékszem, itt láttam azt, hogy egy négytagú család ült egy sima motoron, apa és anya szendvicsében a két gyerek. Peru szemetesebb a két korábban látott országnál, közlekedésben Kolumbiához áll közelebb, vagyis gyalogosként nagyon észnél kell lenned. Az autóknak van közlekedési lámpájuk, a gyalogosoknak meg minek? 

 20230118_094702.jpg

Chiclayóba azért mentem, mert a város mellett van egy kiváló múzeum (Museo Tumbas Reales de Sipán), mely a területen élő mocse/mocsika kultúrának állít emléket. A térségben 1987-ben fedeztek fel egy uralkodói sírt, melyet a régészek szépen feltártak. A húsz éve nyitott múzeum anyaga a sírban talált tárgyakra épül. A háromszintes épületet a felső emeletről lehet megközelíteni, onnan haladsz lefelé, akárcsak tették azt a régészek. Hogy a végén eljuss a Sipán sírjához, mely jelentőségében, gazdagságában nevezhető a dél-amerikai Tutankhamonnak. A mocsék fazekas mesterségükről nevezetesek, de ötvösnek is kiválóak voltak, ebben a sírban rengeteg arany és ezüst ékszert találtak. A sír alatt egy régebbi sírt volt, azzal az uralkodóval nemcsak asszonyokat, gyerekeket, őröket temettek el, de lámákat is. A mocsékat a csimuk igázták le/váltották ebben a régióban, őket meg az inkák. 

 20230118_110717.jpg

Chiclayo nekem elég szegényesnek, lepattantnak tűnt, a hotelem is ilyen volt, így egy nappal korábban továbbálltam onnan. Azért is, mert 19-re országos sztrájkot hirdettek, és nem akartam ottragadni. December 7-e óta van belpolitikai válság Peruban. Az elnök, hogy törékeny hatalmát megszilárdítsa, önpuccsot hajtott végre, de olyan ügyetlenül, hogy a szenátus börtönbe juttatta. Az elnök hívei tüntetni kezdtek, leginkább az ország déli részén. Több helyen erőszakosak voltak a megmozdulások, a rendőrök válasza is hasonló volt. Limának nincs elég hatalma vidéken, így a rendfenntartók nem tudták elfojtani az egyre erősödő mozgalmat. Sajnos elég sok áldozata van a tüntetéshullámnak, mely 19-én már a fővárosban folytatódott. A még decemberben elkezdett civil útlezárások (követelik a mostani elnök lemondását, őt teszik felelőssé a rendőrség túlkapásaiért, a szenátus feloszlatását és a fogoly elnök kiengedését) észak felé terjedtek, megbénítva sok fontos út forgalmát.

 20230119_150932.jpg

Trujillo az ország második legnagyobb városa (800 ezer lakos), belvárosa szép, rendezett és tiszta, főtere az egyik legszebb ebben a műfajban. A belváros bővelkedik a kolonialista stílusú épületekben, a főtéren állók vidám színekre vannak festve. Állandó tavasz van, nappal 24 fok körül. Ideálisnak mondható. A mocse kultúrát itt két "piramis" képviseli, a Huaca del Sol y de Luna, vagyis a Nap és a Hold piramisa. Utóbbi látogatható csak, ám 5-6 éve elfogytak a szponzorok, így leállt a feltárás, pedig még rengeteg munkát igényel például a két piramis közti település kiásása. Jellemző módon magáncégek adtak eddig is pénzt, az állam valamiért nem szállt be, pedig Peruban aztán tudják, mennyi pénzt tud hozni a turizmus. A jelenlegi bizonytalan helyzet miatt sokkal kevesebb a látogató, így én voltam az angol nyelvű vezetett csoport egyetlen tagja. Privát, angolul jól beszélő guide, nincs tömeg, kell ennél több? Főleg, hogy a körülmenyek ellenére milyen épségben megmaradtak a díszített falak. A múzeum is színvonalas, tárgyakban gazdag tárlattal rendelkezik.

 20230119_123216.jpg

A csimu kultúra fővárosa a mai Trujillo határában helyezkedett el. Chan Chan a világ legnagyobb vályogból épített városa volt, virágkorában állítólag százezren lakták. A környéken elég ritkán esik, de amikor beüt az El Niño (20-30 évente), akkor a vályognak annyi. Nem csoda, hogy jelenleg csak romokat látunk, de ezek a romok a világörökség részei. Itt is ugyanaz van, pénzhiány miatt leállt a további feltárás, a kilenc palota közül egy van megtekinthető állapotban. Míg a mocséknál volt emberáldozat, addig a csimuknál csak állatokat áldoztak. Az itteni látnivalók kevésbé voltak izgalmasak számomra, ezen a gyenge angolsággal kommunikáló vezető és a jóval messzebb elhelyezkedő szegényes múzeum sem segített. A terv az volt, hogy Limában folytatom az utam, de egy huszárvágással ma Santiagóba repülök, és akkor térek vissza Peruba, mikor a déli rész is bejárható lesz. 

20230120_105209.jpg

Szólj hozzá!

Őslények földjén

2023. január 17. 02:06 - VNP

Utazni sokan szeretnek. Eljutni távoli, különleges, szép, kalandokat kínáló, esetleg népszerű vagy alig ismert helyekre. A lényeg, hogy térben szoktuk elképzelni az utazást. Mára már szinte mindenhová el lehet jutni, ha kellően vastag a pénztárcád. Be lehet fizetni atomtengeralattjáróra, űrutazásra, de tán már a Mars-expedícióra is megvannak a jelentkezők. Jószerével nincs már olyan térség, ahová ne lehetne - ha nem is önállóan, de szervezetten bizonyosan - elutazni.

 20230112_164913.jpg

Mikor a Galápagos-szigeteken voltam, mintha nem térben, hanem időben utaztam volna. Vissza azokba az időkbe, amikor még a hüllők voltak a Föld urai, és ők népesítették be Galápagos zord, vulkanikus szikláit. Az idő percepciója is megváltozik, mikor egy lustán napozó leguánt figyelsz, vagy a komótosan mozgó óriásteknősöket. Tudom, nehéz lassítani életünk sebességén, de ezeket a régmúltból ittragadt állatokat figyelve azt gondolom, érdemes megpróbálnunk. Legalább egy kis időre felvenni egy jóval lassabb ritmust, kitágítani a perceket. 

 20230111_142853.jpg

A szigetekre elutazni nem olcsó mulatság, a belépéskor legombolnak rólad 100+20 dollárt, ott a repülőjegy, szállások, utazás, kaja, programok. És gondolhatjátok, ott minden drágább, mint a kontinensen. De ha van rá bárkinek lehetősége, ne hagyja ki, élete meghatározó élménye lesz! Inkább ne szervezz más programot Ecuadorban, spórolj Galápagosra, hogy minél tovább maradhass a szigeteken! És akkor beleférnek a 4-8 napos hajótúrák is, amikkel olyan eldugott gyöngyszemeket is láthatsz, amiket más módon lehetetlen. 

 20230113_110248.jpg

Mivel én hat hónapra tervezek, a költségvetésbe sajnos nem fért bele a többnapos hajótúra. Négy éjszakát töltöttem ott, kettőt Santa Cruz, kettőt San Cristobal szigetén. Mellettük még Isabela a legkedveltebb úticél a turisták körében. A szigetek között nincs jól megszervezve a közlekedés, kora reggel és kora délután van időpont, semmi több. Viszont nem egy nagy hajó visz át 2 óra alatt egyik helyről a másikra, hanem sok kicsi. Ott is számos ügynökség működik, mind más hajóra árulja a jegyeit. Ha ennyi hajó van, miért nem lehet óránként vagy kétóránként indítani párat? Jó, kifizeted a 30 dolláros jegyet (csakis készpénzben, felejtsd el a kártyát), de ezzel még nincs vége. Egy vízitaxi visz el a hajóig, 1 dollár. Az hoz ki a partra is, még 1 dollár. Santa Cruz szigetén belépéskor és kilépéskor is fizetned kell 1 dollár adót. Ezeket miért nem lehet beépíteni a jegyárba? Apróság, de sokat jelentene a turistáknak. 

 20230113_103109.jpg

Komoly távolságok vannak a három említett nagy szigeten, így rá vagy szorulva a közlekedési eszközökre. Persze lehet biciklit bérelni, ott vannak a buszok (nehezen kiszámítható menetrenddel), amik viszonylag olcsók, és a taxik, amik drágák, de mindig kéznél vannak. Galápagoson minden taxi fehér pick-up, jellemzően japán márkák (főleg Toyota, de van Mazda is), sok a Chevrolet. Fix árakkal dolgoznak, ha négyen összetársulnak, már egész jól megéri. 45 ezren laknak a szigeteken, ebből 25 ezren Santa Cruzon. Többen azért költöznek oda Quitóból, Bañosból, mert nyugi van, és az ország más részeihez képest jó a közbiztonság. 

 20230111_193342.jpg

Két dolog mindenképp legyen nálad Galápagoson (pénzen kívül): fürdőruha és fényképezőgép. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen remek strandok vannak ott, és hogy könnyűbúvár felszereléssel is milyen csodákat láthatsz a víz alatt. A legfinomabb szemű fehér homok, csendes öblök, ezerféle kékben játszó víz. Épp csak a pálmafák hiányoznak, de helyettük ott vannak a kaktuszok. Lehet fürdeni, dögleni a parton az oroszlánfókákkal, de nekem izgalmasabb lemerülni a tenger élővilágához. San Cristobal szigetét kerültük meg egy hajós túrán (akkor mégis voltam egyen?), három megállónal is lehetett snorkelezni. Kaptunk búvárruhát (rövidujjú kéznél és lábnál), békatalpat meg pipa+szemüveg kombót. Nem mertem mélyre merülni, inkább lebegtem, de annyira tiszta volt a víz, hogy messzire el lehetett látni benne. És mivel sosem csináltam még ilyet, kellően ügyetlen voltam, de a látvány mindenért kárpótolt.

 20230111_141658.jpg

Mikor kartávolságra úsznak tőled kisebb-nagyobb halak, később meg egész halrajokat látsz a semmiből fölbukkanni, azért az nem rossz. Komoly korallok nincsenek arra, de az a kevés amit láttam, lenyűgöző volt. A mélyben pihenő cápákat vagy a pár másodpercre feltűnő pörölycápát megpillantani borzongatóan jó érzés. A kedvenceim vitathatatlanul a víziteknősök voltak. Volt némi Nemo-flessem (bocs a szójátékért) a színes halakat nézve is, de a teknősöknél egyértelműen. Tényleg azok a végletekig lelazult lények, akik elúszkálnak körülötted, nem sietnek sehova. Nem félnek tőled, hagyják, hogy megsimogasd a páncéljukat. A csúcspont az volt, mikor egyszerre négyet láttam. 

 20230113_155830.jpg

Oroszlánfókát látni a legegyszerűbb, ott lebzselnek mindenhol, néha igen messze a víztől. Olyan viszont sehol máshol nincs, hogy a strandon az ember és a fóka egyenrangú félként napfürdőzik. Olvastam és tudtam, hogy a Galápagoson élő állatok sokkal közelebb engednek magukhoz, mint azt mi megszoktuk (a kis gyíkok vagy a pintyek is), de nem jött, hogy elhiggyem, hogy 20 centire tőlem két fóka feküdt, és cseppet sem zavarta őket a jelenlétem. De azt is csodálom, hogy a turisták sem éltek vissza a helyzettel, senki nem piszkálta, heccelte őket, vagy a kísértés ellenére sem gyámbászták a cuki bébifókákat. Közelről erős szaguk van, csípik őket a legyek, és a hangjuk, hát azt nem nevezhetjük szépnek. 

 20230112_143403.jpg

Leguánból is rengeteg van, őket is meg lehetne érinteni, ha szabad lenne, néha majdnem rájuk léptem, annyira nem vettem észre őket. A halpiacon a show-t a fókák és a szürke pelikánok csinálják, várják, szinte követelik, mikor pottyan nekik valami finomság. A turisták meg nagy élvezettel filmezik őket, mondjuk nekem is fülig ért a szám, mikor ezeket a jeleneteket láttam. A kéklábú szula is jelképe Galápagosnak, őket a településeken nem látni, ahogy az óriásteknősöket sem. Vigyáznak rájuk, tojásaikat begyűjtik, 7 éves korukig az "oviban" laknak, kellően megerősödve engedik ki őket a saját szigetükre. Mert minden szigeten más alfaj él. Így egyre több az óriásteknős, komolyan gyarapszik a populáció. Láttam például 2023-ban született csöppségeket is. Meg kifejlett példányokat: hallod szuszogni őket, ráncos, nagyon hosszú nyakuk, és már fiatal korukban aggastyán kinézetük van.

 20230110_174247.jpg

Felejthetetlen marad a Las Grietas is, ahol egy vízzel teli kanyonban lehet úszni, búvárkodni, vagy a lávaalagút (ilyenből több is van a szigeteken), amit a kiömlő láva vájt a föld alá, most pedig végig lehet sétálni rajta. Egy szó mint száz: Darwin sok jó helyre jutott el 5 éves hajóútja során, de ennél jobbat nem talált. Azt hiszem, később írt is egy könyvet, ahol az ottani megfigyeléseinek igen fontos szerep jutott. Komoly, tudományos következtetéseket vont le, a könyv meg az emberiség történetének tán legnagyobb hatású irománya lett, ha érdekel minket az a kérdés, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk mi. Engem érdekel.

Szólj hozzá!

Hegyek között, völgyek között...

2023. január 09. 03:48 - VNP

...zakatol a busz. Mivel a vasút szinte teljesen hiányzik Dél-Amerikából, mindenhová távolsági buszokkal lehet eljutni. Számos társaság verseng az utasokért, nincs egy közös menetrend, ami tájékoztatna, mikor és hová indulnak a buszok. A buszállomáson jellemzően leszólítanak (főleg ott, ahol többen is szállítanak ugyanoda), aztán már visznek is a jegypénztárhoz vagy egyenesen fel a buszra. A sofőr mellett mindig van egy segítő, aki a jegyeket ellenőrzi, árulja, ki- és bepakolja a csomagokat, az utcán, út szélén várakozóknak kiabálja a busz végállomását, hátha kedvük szottyan felszállni. A jegy több esetben is helyre szól, ezt általában be is tartják az utasok. Ha hosszú az út, be van kalkulálva az ebédszünet, amikor lehetőségünk van abban az étteremben étkezni, ahol buszunk megállt. Benzinkutaknál tankolási és pisiszünetek, de sajnos olyan is van, hogy indulás után és megérkezés előtt állunk meg tankolni. Monitorokon filmek mennek spanyol szinkronnal, jellemzően vígjátékok, akciófilmek. Jobb buszokon wc is van.

 20230105_134532.jpg

Az Andokban utazva érdemes a busz ablakain gyakran kitegintgetni, mert kivételes szépségű tájakban lehet gyönyörködni. Például a Cotopaxi vulkánban, melyet nem volt szerencsém meglátogatni, mert a hostelemből senki más nem jelentkezett az egynapos túrára (nem másztuk volna meg a közel hatezres csúcsot), egy emberrel meg nem indultak el. De a Quilotoa tóhoz, mely egy vulkán kráterében helyezkedik el, sikerült eljutnom. Mások háromnapos túrával közelítik meg, nekem teljesen jó volt körbesétálni, mely ebben az esetben komoly túrázást jelentett. Minél korábban érdemes kezdeni, mert délutánra befelhősödik, és a tóig sem látsz el. Utam utolsó harmadában én is így jártam, de előtte bőven ki tudtam gyönyörködni magam.

 20230101_102326.jpg

Szilveszterkor Ecuadorban monigoteseket készítenek, férfi alakú bábokat, melyeket éjfél körül elégetnek, sőt, az égő bábokat át is ugorják. Ezek az óévet jelképezik, a helyiek így hagyják maguk mögött az eltelt évet. A holtaknak özvegyeik vannak, ők a viudas. Fiatal férfiak öltöznek be nőknek, 31-én járják az utcákat, táncolnak, szórakoztatnak mindenkit. Éjfélkor, mikor beindult a sok pirotechnika, ők buliztak a legerősebben.

 20230104_084805.jpg

Baños városa a hátizsákos turisták Mekkája. Egy völgyben fekszik, belvárosa gyalog is könnyen bejárható, vonzereje a sokféle sport, amit kipróbálhatsz. Hegymászás, biciklizés, rafting, bunjee jumping, drótkötélen ereszkedés, falmászás vízesésnél és más extremitások. Másztam hegyet, raftingoltam (életemben először) és bicikliztem. Innen láttam először hósapkás vulkánt. A raftingnál senki sem esett ki a gumicsónakból, izgalmas volt, ahogy a hullámok össze-vissza csapkodnak, te meg csuromvizesen lapátolsz. A biciklitúrán megálltam a legfontosabb vízesésnél, körbejártam, majd folytattam 61 km-es utam. Ugyanis az Andokból indulva kijutottam az Amazonas medencéjébe. Volt néhány durvább emelkedő, de főleg ereszkedtem. A bérelt bringa jól állta a sarat. Útközben áthaladtam Shell településén is, melyet az olajipari vállalatról neveztek el, mert van ott érdekeltségük. Repteret is felhúztak a városban. Sőt, a tokiói olimpián győztes ecuadori súlyemelőnő kapott egy hatalmas aranyszínű szobrot. Bañosban a vulkán által felmelegített víz miatt fürdő is van, de a budapestiek után nekem kiábrándító volt. Másoknak tetszett, szóval lehet, csak én vagyok elkényeztetve.

 20230105_190213.jpg

Csekély 9 órás buszozás után érkeztem Cuenca városába, melyet újkori alapítója saját szülővárosa, a spanyolországi Cuenca után nevezett el. Ez nem a sportolni vágyó hátizsákosok, hanem a kényeztetésre vágyó tehetősebbek célállomása. A belváros tele újhullámos kávézókkal, márkás ruhaüzletekkel, ramenezővel, még csokiétterem is van. A kolonialista építészet uralja a központot, nem véletlen a népszerűsége. Állítólag Ecuador legbiztonságosabb városa. A lakói arra is büszkék, hogy az országban egyedül itt iható a csapvíz. A város védelmezője niño viajero, vagyis a kisjézus, láttam, ahogy a mai misére többen is vitték magukkal. Abba az új katedrálisba, mely a város jelképe. Az 1885-ben földrengésben összedőlt templom helyére kezdték el építeni, és mertek nagyot álmodni a buzgó katolikus cuencaiak. Hatalmas templomot terveztek, mely 60 évig épült, de mégsincs kész. Ugyanis a rosetta fölé helyezett Szent Anna-szobor (a város védőszentje) olyan súlyos, hogy megrepedt alatta a templom fala, és a statika nem engedte, hogy a tornyok tovább épüljenek. Amikor 1985-ben a pápa a templomban járt, 16 ezren zsúfolódtak a 8 ezer férőhelyes katedrálisba. Állítólag azt kérték tőle, adjon nekik valamit emlékbe, erre ő egy hajszálát hagyta ott, melyet meg lehet találni a templom egy bizonyos pontján. De lehet, ez is csak egy, a város mítoszai közül. A téglákat a közelből, márványt Carrarából, a kupolák tetejére a világoskék majolikát Csehszlovákiából hozták.

 20230106_103655.jpg

A templom a város főterére néz, melyet most Calderon térnek neveznek. Ő a város szülötte volt, 15 évesen csatlakozott a hadsereghez, hogy részt vehessen a függetlenségi háborúban. Ilyen fiatalon a zászlót bízták rá, és a mítosz szerint, mikor ellőtték a jobbkezét, a ballal vitte tovább. Mikor azt is elvesztette, a lábaival. Mikor azokat is, a szájában tartotta hazája nemzeti lobogóját, így halt hősi halált. A valóságban vérhasban halt meg, ami kevésbé heroikus, valljuk be. A főtéren áll Hortensia Mata háza, ő Párizsból hozott építészeket, hogy az európai divat szerint húzzák fel a házát. Az új katedrális (a régi is áll, múzeumként működik) közelében van egy zárda, ahonnan az apácák szinte sosem léphetnek ki, az emberek nem láthatják az arcukat. Mikor a pápa a városba látogatott, átmehettek a pár méterre levő katedrálisba, ahol a hívektől elkülönítve foglaltak helyet. Szüleik halála a másik lehetőség, illetve akkor léptek még ki a zárda falai közül, mikor egy tüntetést a rendőrség könnygázzal oszlatott fel, az idős sororok pedig rosszul lettek a beszivárgó könnygáztól. Az apácák például az agua de pitimas (gyógynövényekkel felpimpelt rózsavíz) nevű üdítő készítéséből tartják fenn magukat, de a múltban galambból, kutyából is gyógyító kencéket gyártottak. 

 20230107_141256.jpg

Több piac is működik a négy folyó találkozásánál található nagyvárosban. Ezekben környékbeli asszonyok a hét két napján elvégzik a limpiónak nevezett tisztító műveletet csekély 3 dollárért. Először gyógynövénycsokrokkal alaposan megcsapkodnak, majd egy tojást hengergetnek végig rajtad. Ezt a tojást feltörik, sárgája alakjából megmondják milyen bajok gyötörnek. Ezután egy speciális alkoholos itallal arcon köpnek. A covid óta ezt mellőzik, és egy fúvófejes palackból spriccolnak a test megtisztítandó részeire. Végül hamuval jelet rajzolnak a homlokodra. Ennyi az egész.

 20230106_171722.jpg

Cuenca az egyik központja a sombrero de paqa toquilla készítésének, amit a világ panamakalap néven ismer. Szegény Ecuadornak van egy világhírű terméke, és még azt is Panamával azonosítják. A fentebb említett Hortensia Mata küldetett kalapokat a panamai csatornán dolgozó munkásoknak, majd az odalátogató amerikai elnök csinált divatot belőle, mikor az újságokban egy panamakalapos kép jelent meg róla. A legalapabb 20 dollár, de a csúcsminőségűt ötezerért lehet megkapni. Az olyan finom szövésű, hogy vizet lehet vele merni, és nem folyik ki belőle, illetve egy férfi gyűrűn át lehet húzni. 

 20230106_145813.jpg

A helyi őslakosokat az inkák, őket a spanyolok igázták le. Inka romokat a Pumapungo Múzeum udvarán, komolyabbakat a város vonzáskörzetében lehet látni. A múzeumban ki van állítva néhány szinte ökölnyi méretűre zsugorított emberi fej is. Ezt a tsantsa nevű eljárással érték el az őslakosok, ebből ered a zanzásít kifejezésünk. Általában az ellenség levágott fejét zsugorították össze. Közel esik Cuencához a Cajas Nemzeti Park is, amely tele van lagúnákkal, jó kis túrákat lehet ott megtenni. Cuenca olyan Ecuadornak, mint Salento Kolumbiának. Jó ott időzni, de érzed, az ország többi része nagyon nem ilyen. 

 20230107_104338.jpg

Szólj hozzá!

Esőerdő eső nélkül

2023. január 03. 02:48 - VNP

Ha Ecuadorban fizetsz be egy amazóniai kalandra, két lehetőséged van. A Yasuni Nemzeti Park, ami a napi 250 dolláros árával jócskán megszűri a látogatóit, csak a legtehetősebbek engedhetik meg maguknak. Nyilván az a prémium kategória, ott a pénzedért akár jaguárt is láthatsz. Állítólag nemrég Will Smith is járt ott. Ha a közeljövőben egyik filmjében anakondával látjátok birkózni, akkor azt a Yasuniban vették fel. A hátizsákosok a Cuyabeno Természetvédelmi Terület egyik lagúnájának környékén ismerkedhetnek Amazónia nagyon gazdag biodiverzitásával. Vagy tucatnyi ügynökség kínál 3-4-5 napos túrákat, én a Guacamayóval voltam. A szállás a Cuyabeno folyó menti házikókban van, minden ügynökség saját bázissal rendelkezik. Hosszúkás, fából készült motorcsónakokkal lehet közlekedni a folyón. Míg ott voltam, egy csepp eső sem esett, a vízszint vészesen lecsökkent, így kifelé jövet vezetőinknek néhol lapátolniuk kellett a sekély vízben. 

20221228_130413.jpg

Rengeteg állatot láttunk, egyeseket közelebbről, másokat távolabbról. A papagájok és tukánok óvatosak, őket messzelátóval lehetett jobban megfigyelni. Voltak ragadozó madarak, halászók, vándormadarak. Hatalmas pillangók, szitakötők, szöcskék, kisebb-nagyobb pókok. Majmok, halak, teknősök, szürke folyami delfin, kajmánok és anakonda. Az anakondát a folyóban fedeztük fel, csak a feje látszott ki. Később a szárazföldön kutattunk anakonda után, de az inkább a kis csapat sárral való küzdelméről marad emlékezetes. Gumicsizmában voltunk, de többen is beleragadtak a sárba, összemocskolva kezüket-lábukat. Én kétszer ragadtam bele, de mindkétszer ki tudtam húzni a lábam, csizmástól. Így szinte teljesen tisztán megúsztam a kalandot. Kajmánokat csak a vízben láttunk, voltak köztük igen nagy példányok is. 

20221227_141429.jpg

Az egyik legjobb program a naplemente megtekintése volt a lagúnában, ahol fürdeni is lehetett. Kellemesen langyos víz, körülötted az esőerdő, miközben a lemenő nap egyre giccsesebb színekkel festi meg az eget. Amin aztán megjelennek a csillagok, de olyanok, amiket Európából nem látni (göncölök, Cassiopeia sehol), és ott volt a félhold, melynek sarlója fent vagy lent állt, nem pedig oldalt, ahogy nálunk. Csak az égboltért megérte odautazni. 

20221227_183427.jpg

De nem feledkezhetek meg az őslakos sionák meglátogatásáról sem. Nekik szabad csirkét, kutyát tartaniuk, különben a háziállatokat nem szabad bevinni a területre. Míg a férfi valamilyen erjesztett lével itatta a társaságot (egy pohárból mindenki), addig az asszony a kert hátuljába vitt minket. Segítettünk neki kihúzni a földből a tápióka gumókat, majd megpucolni őket. Mosás után lereszelték őket, a háziasszony kicsavarta a levet a lereszelt masszából. Az így nyert fehér reszeléket a felforrósított serpenyőbe helyezte, pár perc alatt kész is lett a casabe nevű lepény. Ezt ettük az ebédhez, jó volt. A tápióka gyökere a világ kalóriafogyasztásának negyedik leggyakoribb formája a rizs, cukor és kukorica után. Tudtam, hogy puding is készül belőle, de ott ettünk tápiókachipset is, kiváló volt.

20221228_122450.jpg

Egy másik helyen a sámánnal találkoztunk, aki mesélt gyógyító feladatairól. Ezt a hallucinogén hatású ayahuasca elfogyasztása után teszi meg, de a betegeknek is ezt kell fogyasztaniuk, mert tisztító hatású (hányást, hasmenést okoz). Sokan persze a 8-10 órás tripért isszák meg a két növényből kinyert folyadékot, mikor új dimenziók nyílnak meg előttük. Forrásaim szerint komoly diétával kell készülni az ayahuasca fogyasztására: vegán étrend, só, cukor és szex kerülése hónapokig. Kipróbálni nyilván nem lehetett, de valami varázslatot megcsinált velünk a sámán. Itt jelzem, hogy az Elveszett Városban élő sámántól kapott karkötő apró gyöngyei elveszítették színüket. 

20221228_141928.jpg

A csapat tagja volt Pablo, a mexikói fiatalember, sokáig szobatársam. De annyira nem bírt aludni a szomszédból áthallatszó horkolástól, hogy utolsó éjjelre új szobát kapott. Hogy ki horkolt? Augusto, az olasz anarchista egyetemi tanár, aki feleségével olaszt tanít a quitói katolikus egyetemen. A torzonborz Augusto sima és füves cigiket szívott felváltva, ő volt az első, aki beleesett a sárba. Vele és nejével lehetett könyvekről, filmekről, politikáról beszélgetni. Ők korábban próbálták az ayahuascát, nekik bejött. Egy négytagú jófej kolumbiai család tartott még velünk, a két gyerek már nagykorú volt. Vezetőnk az 55 éves, tapasztalt Jorge volt, akit még egyik francia útitársam ajánlott. 

20221229_092309.jpg

A kaja nagyon ízletes volt, egyik erőssége volt a négy napnak. Nestor, a szakács, kitett magáért. Szerintem híztam is. Különleges gyümölcsökből facsart leveket ittunk vagy desszertnek fogyasztottuk őket. Mindenki kente magát szúnyogriasztóval, így senkit sem csíptek meg a moszkítók. Egyik hajnalban madárlesen voltunk, az is izgalmas program volt. Maradtam volna még szívesen, de egy hosszú és fárasztó utazás után visszatértem a civilizációba.

 

Szólj hozzá!

Hogy került Petőfi Ecuadorba?

2022. december 31. 17:09 - VNP

Még Medellínben ejtettem el a fonalat. Onnan egy éjszakai busszal Salentóba mentem, Kolumbia leglátogatottabb kistelepülésére. Azért ilyen népszerű hely, mert a kolumbiai kávétermesztő vidék (zona cafetera) szívcsakrája, és mert onnan a legkönnyebben megközelíthető a csodálatos Cocora Valley. Úgy számoltam, hogy reggel hat körül érkezem meg a busszal, de már hajnali háromkor le kellett kászálódnom egy népes izraeli csapattal együtt. Ketten közülük ugyanabba a hostelbe jöttek, együttes erővel felébresztettük a recepcióst, majd én elfoglaltam az előtér egyik kanapéját, és aludtam még egy keveset. Ugyanis 6 után indultam dzsipet fogni, mert a Cocora Valley hajlamos már délelőtt befelhősödni, ezért az első turnussal mentem. 25 perces volt az út, majd következett a séta. Derült, napfényes időm volt, a viaszpálmák tényleg meseszépek. Az út egyik kiemelkedő élménye volt ez a túra, csak visszafelé jövet nőtt meg a turisták száma (ők kényelmesebbek voltak nálam). Akkor össze is futottam az első, bogotai hostelemben megismert francia sráccal, akivel aztán együtt lógtunk még aznap este meg másnap. 

 20221219_091736.jpg

Egy török lány is becsatlakozott, elvittek Salento legjobb hamburgereséhez, ami olyan pici volt, hogy a járda peremén ülve vacsoráztunk. De milyen jó is volt! Betértünk a Duna kávézóba, ami biliárdszalon is, de az alagsorban van az igazi csoda. Ugyanis ott lehet tejót játszani. Ez a Kolumbiában népszerű játék a teke távoli rokona. Itt súlyokat kell távolba dobálni egy agyagból tapasztott célpontra, amire körbe lőporos tasakokat helyezünk. Találatkor nagyot pukkan és füstöl. Remek szórakozás, igazi helyi jellegzetesség. Az alagsor amúgy pont olyan volt, mintha ott titokban kakasviadalokat rendeznének.

 20221219_182045.jpg

Másnap egy kávéfarmot (finca) látogattunk meg Bryannel. Ott organikusan termesztik a növényt, nem használnak vegyszereket. A kávé minősége ettől nem lesz jobb, de egészségesebb lesz fogyasztani. Szépen körbevezettek, mindent két nyelven elmagyaráztak, végigvettük a teljes folyamatot. Utána még a kávét is meg tudtam inni, ami nálam nagy szó. Bryan szerint nem volt elég erős: erről nem tudok nyilatkozni.

 20221220_114334.jpg

Dél-Kolumbiában veszélyes tud lenni az éjszaki buszozás, mert rablók megállíthatják a járművet és az utasokat kifosztják. Így inkább lasabban és csak nappal haladtam: egy éjszaka Popayánban, a következő Pastóban. Utóbbi helyen elmentem a város legalább féltucat csak tengerimalacot felszolgáló éttermének egyikébe, hogy kipróbáljam ezt a csemegét, ami Peruban igazán közkedvelt étel. Négybe vágva, kérésemre fej nélkül hozták a grillezett állatot, a bőre tökéletesen ropogósra volt sütve, a húsa nem sokban különbözött a csirkéétől vagy nyúlétól, kellően zsíros volt. Az előétel egy tál popcorn volt, melynek a tetején ott virított a tengerimalac kisütött mája. Négy héjában főtt krumpli volt a köret a hús mellé, kézzel kellett enni, direkt nem hoztak evőeszközöket. 

 20221222_194316.jpg

A határátkelés eléggé abszurd volt. Az utolsó kolumbiai településről, Ipialesből kisbusz vitt minket a határra, ám annak már az ecuadori oldalán, a parkolóban tette le utasait. Naponta többször megteszi ezt az utat, ismerik a határőrök, megteheti. Vagyis zéró ellenőrzés után jutottam át egy másik országba. De senki nem szólt, hogy vissza kéne menni útlevelet pecsételtetni, meg ilyenek. Már egy következő kisbusz csomagtartójában volt a hátizsákom, mikor annak vezetője rákérdezett, hogy ellenőriztek-e a határon. Jó, kiálltam a sort az ecuadori részen, nagyon lassan haladtunk, a maszkot is fel kellett venni. De a határőr látta, hogy nincs kimenő kolumbiai pecsétem, így visszaküldött Kolumbiába. Visszasétáltam Kolumbiába, hogy hivatalosan kiléphessek onnan. Senki sem állított meg, majd az egyik egyenruhás megkérdezte, hogy kimenni vagy bejönni akarok-e. Végül minden elintéződött, hogy estére Otavalóba érjek, ami a piacáról híres. Főleg szombat reggel van nagy tömeg ott, a környékbeli őslakosok sok-sok kézműves dolgot árulnak. Meg persze minden mást is. Annyira nem nyűgözött le se a nagysága, se a felhozatal sokszínűsége, pedig pont szombat reggel tettem egy nagy kört a piacnak helyet adő főtéren.

 20221223_181024.jpg

Quito óvárosát sokan dicsérik, joggal. Barokk templomok, évszazados patinájukat megőrző épületek, kellemes nyüzsgés. Nagy kiterjedésű város ez is, de méretéhez képest 3 millió alatti lakossága nem számít soknak, több helyen egyedül találod magad. Este nem is ajánlatos az utcán sétálni, sok rémtörténetet hallani turisták kirablásáról. Forrásom szerint Petőfi szobrát az Alameda parkban kellett keresni, de nem ott van, hanem egy parkkal odébb, a nagyobb Ejidóban. Hogy mit keres Sándorunk Ecuador fővárosában? A szobor talapzata arról árulkodik, hogy az itteni magyar kulturális egyesület emeltette. Amúgy a park szélén áll Dosztojevszkij mellszobra mellett, szinte szemben a quitói Nemzeti Színházzal és Nemzeti Múzeummal.

20221224_145720.jpg

Két busszal jutottam el a hostelemtől az Egyenlítőhöz, pontosabban a Mitad del Mundo nevű helyre, ahol hivatalosan jelölve van az Egyenlítő, egy egész park van az impozáns emlékmű köré építve. Itt ismertem meg Ecuador leghíresebb képzőművészét, Oswaldo Guayasamínt. Képeinek reprodukciói számtalan helyen láthatóak Quitóban, az öreg nagy támogatója volt az őslakosoknak, és nagy balos is, Fidel tisztelője, barátja.

20221225_121325.jpg

A TelefériQo segítségével (ami egy hegyi libegő) fel lehet jutni a Quito melletti Guagua Pichincha nevű vulkán oldalába, 4100 méter magasra. Sosem jártam még ilyen magasan. A felhős idő miatt nem láttam rá a városra, több órás túrára se időm, se kedvem nem volt tejfehérséggel körbevéve (fel tudsz mászni az aktív vulkán csúcsára, 4784 méterre). Az El Panecillóhoz busszal és taxival felmentem, egy dombon/hegyen álló hatalmas szárnyas Szűz Mária szoborról van szó, melynek esztétikai értékéről megoszlanak a vélemények. A város jelképe, melyet mindenhonnan látni. Utolsó quitói napomon az eső is rázendített, így indultam el Amazóniába.

 20221226_105444.jpg

Szólj hozzá!

Macondótól Medellínig

2022. december 19. 18:38 - VNP

Mióta kitaláltam, hogy lesz ez a hat hónapos utazás, tudtam, hogy el akarok menni García Márquez szülőházába. Macondót (ilyen nevű település létezik, nincs is messze) Aracatacáról mintázta, mely Kolumbia karibi-térségéhez tartozik, egy bő óra utazással elérhető Santa Marta, vagyis a tengerpart. A banánültetvények miatt népesült be a falu, de az állítólag háromezer sztrájkoló munkás lemészárlása után (a kolumbiai hadsereg szíves közreműködése a gringó kizsákmányolók oldalán) a vállalat és a munkalehetőség távozott, az emberek maradtak, sőt újak is jöttek. 

20221213_113619.jpg

Sajnos Gabo háza nem maradt meg (Debrecen, ismerős helyzet?), a most látható az eredeti replikája. Bár olyan, hogy eredeti, nem nagyon volt, többször át- és újjáépítették a nagyszülei. A hátsó udvarban álló fa lehet az, amelyik biztos látta a kis Gabót játszani, és valami nagyon hasonlóhoz kötöznek egy szereplőt a Száz év magányban. A kiállítás nem túl izgalmas, sok szöveg csak spanyolul szerepel, például vonatkozó idézetek a műveiből.

20221213_210701.jpg

Cartagena de Indias nagyon fontos kikötő volt a spanyol gyarmati időkben, mára bulifővárossá változott. Legalábbis a keskeny utcás óvárosi rész, illetve a vele szomszédos bohém Getsemani negyed, mely az utóbbi évtizedben lett a turisták kedvenc célpontja. Este érkeztem meg, és esti sétám alatt láttam színes buszokat, amikről bömbölt a zene, minden utasuk vidáman táncolt. Számtalan árust, akik folyamatosan szükségét érezték, hogy valami legálist vagy illegálist eladjanak nekem. Vagy épp prostikat, akik bátran szólongatták le a nyüzsgő utcán lófráló lehetséges kuncsaftokat.

20221214_123048_001.jpg

Santa Martánál ezerszer élőbb, pezsgőbb a hely, ám fárasztó, hogy ennyire nincs nyugtod, mikor az utcán vagy, márpedig az elkerülhetetlen városnézéskor. Múzeumai nem túl jelentősek, pedig az inkvizíciót bemutató többet ígért, de semmi interaktivitás. Ugyanaz a karibi forróság, de a hostel medencéje segített a bajokon. A spanyol időkben épült várost védő falak ma is állnak, sőt az erőd is. A Centenárium parkban van lajhár, iguána, mókus - utóbbit nem láttam. De iguánákat már Santa Martában is.

20221216_173617.jpg

Medellínben a Ciudad Perdida-túrán megismert reálértelmiségi (élelmiszeriparban dolgozó vegyészmérnökök) párnál laktam a várossal egybeépült Sabanetában (amolyan Budakesziként kell elképzelni, de a metróként emlegetett magasvasút kimegy odáig). Laura és Julian nagyon cukik voltak, remek házigazdák. Megmutatták a bulinegyedet (Poblado bizonyos részei), mely nagyságban és hangulatban is messze kenterbe veri a budapestit. Elvittek pizzázni, együtt néztük a vb-döntőt. Laura képesített sörkóstoló (-ítész?, nem tudom mi a jó szakkifejezés), a jövőben saját kézműves sörfőzdét szeretnének nyitni. Szurkolok nekik, hogy sikerüljön!

20221217_182753.jpg

Medellín az azonos nevű folyó hosszú és mély medrében nyúlik el észak-déli irányban. De a házak felkapaszkodnak kelet-nyugati irányban is a dombokra, kell a hely a 2,5 millió lakosnak, akik csak a szűken vett Medellínben laknak. A hat ikonikus felvonó is a meredek domboldalak bekötését szolgálja a tömegközlekedésbe. Itt született a 90 éves Fernando Botero, akinek múzeumában már jártam Bogotában. Az Antioquia Múzeumban (ennek a megyének a központja Medellín) külön szintet kapott a város nagy szülötte, de a modern kolumbiai képzőművészetet bemutató remek tárlatot sem szabad itt kihagyni. 

20221217_134818.jpg

A tiszta, gyors, új és kényelmes magasvasút veri a pesti metrót, most először éreztem utam során, hogy világvárosban vagyok. Sokkal inkább érdemelne fővárosi címet, mint Bogotá. Itt nem is kínoztak az árusok, pedig itt is mindenhol ott voltak. Egyik nap Guatapéba kirándultam, mely bő két órára van Medellíntől. Peñol és Guatapé határában van egy magas monolit, La Piedra (a kő) néven emlegetik. Mindkét település magáénak vallja, a guatapéiek ezt azzal akarták a múltban megerősíteni, hogy nagy fehér betűkkel ráírják, hogy Guatapé. Csak a G betűig és az U első száráig jutottak, mert ekkor a peñoliak szóltak nekik, hogy védett természeti képződményre tilos szöveget felírni. Azóta is látható a GI felirat. Elég sok lépcsőt kell megtenni a tetejéig, de a csodás kilátás miatt megéri. A víztározó izgalmas alakú, szigetekkel és félszigetekkel csipkézett vízfelületet mutat, hajókirándulások is lehetségesek. Guatapé a színes kialakítású régi házairól híres, mivel szombat volt, a kőnél és a kisváros utcáin is egymás sarkát taposták az emberek. 

20221218_160043.jpg

Még ennél is nagyobb tömeggel találkoztam vasárnap a Comuna 13 negyedben. Igen, ez az a hírhedt városrész, amelyet először a bandaerőszak, majd ezt kiűzendő, a gerillák uraltak. Ők sem bántak kesztyűs kézzel senkivel. Húsz éve volt az Orion hadművelet, mikor a kormányerők kiűzték a gerillákat. Több tucat halálos áldozat árán, akik között számos civil is volt. Azóta indult be a turizmus, tele van apró boltokkal, árusokkal és szép graffitikkel a gyönyörű kilátást nyújtó kerület. A tömeg miatt nem lehetett igazán élvezni még a mozgólépcsőket sem, és valahogy én nem láttam azt a sok graffitit, biztos valahol ki kellett volna szakadnom a sodró emberárból.

Szólj hozzá!

Úton az Elveszett városba

2022. december 12. 17:15 - VNP

Santa Marta félmilliós nagyváros a Karib-tenger partján. Itt temették el Bolívart, hogy majd később a maradványait Caracasba vigyék. Strandja nem túl szép, utcáin őrült forgalom, estére mindenhonnan bömböl a zene, napok szorgos keresése után sem találtam olyan helyet, postát, bármit, ahol bélyeget vehetnék. Nem zártam a szívembe e helyet, de Santa Marta amúgy is csak a bázisa volt két nagy túrámnak.

20221205_150030.jpg

Első úticélom a Tayrona Nemzeti Park volt. Minden útibeszámoló azt emeli ki, hogy mióta ennyire ismert és népszerű lett, főleg a külföldiek körében, már nem a régi, túl nagy a tömeg. Ezért nem hétvégére időzítettem a látogatásom, sőt a főbejárat helyett egy kevésbé ismert kapun léptem be. Ez azt vonta maga után, hogy Playa Braván lesz a szállásom, és másnap sétálok át Cabo San Juanba, a park ikonikus strandjára. Hiába írta azt a net, hogy a főszezon december 15-én kezdődik, a valóságban már a magasabb belépődíjat kellett kifizetnem, a kötelező biztosítás is drágább lett, sőt még egy váratlan úthasználati díjat is ki kellett köhögnöm. Picit lehúzás szaga volt a dolognak, de nem volt mit tenni. 

20221206_125025.jpg

Szűk három órás erdei túra után érkeztem meg a földi paradicsom címre joggal pályázó strandra, ahol választhattam függőágyat magamnak. Úszni nem volt szabad a hatalmas hullámok miatt, így én is csak derékig mentem be a tengerbe. Egész utam legészakibb pontján voltam: napsütés, pálmafák, homokos strand, béke, nyugalom. Délután tettem egy kirándulást a közeli vízeséshez, melyben meg is fürödtem. Playa Brava nincs túlbonyolítva: néhány helyi viszi a üzletet, napi három étkezést biztosítanak külön díjazás fejében, van egy kisboltjuk, napi kétszer egy órát wifi is (gyenge jellel). Nem voltunk sokan, de másnap ugyanezt tapasztaltam Cabo San Juanban is, pedig felkészültem a tömegnyomorra. Odáig is egy combosabb túra vezetett el, ám onnan a főbejáratig a lábaim kezdték jelezni, hogy sok lesz már a jóból. Szóval még nincs komoly infrastruktúra, de éveken belül még turistásabb lesz a hely, az tuti.

20221207_103446.jpg

Útközben lenéztem a La piscina nevű strandra, ahol engedélyezett az úszás. Épp akkor próbáltak újraéleszteni valakit a parton. Hamuszürke arc, egy testes férfi feküdt hanyatt a homokban, immár menthetetlenül. Valakinek a férje, apja, gyermeke, aki még fél órával korábban csak úszni akart egy jót. Azon a helyen, ahol biztonságos. A többi részen évente százat is meghaladja a vízbefúltak száma. Komoran folytattam az utam, majd egy ponton az öszvérek szélesebb ösvényére tévedtem. Sokáig fel sem tűnt, csak mikor gyalogos turisták már nem jöttek szembe. Lehet, hogy ez hosszabb út volt, vagy a sártenger kerülgetése vitte el az energiám, de az utolsó kilométerek már nem estek jól.

20221208_133454.jpg

Az igazi kaland másnap indult, amikor kezdetét vette a négynapos La Ciudad Perdida-túra. A csapat tagja volt egy francia pár Marseille-ből, Dani és Alice. Dani libanoni gyökerű, beszédes, barátságos fogorvos jó spanyoltudással. Alice figyelmes, gyönyörű, gazella alkatú világutazó, jól bírta a sok caplatást, szeret enni - egyszóval nagyon szerencsés ez a Dani � Ott volt Francisca, a fiatal chilei bába, a kolumbiai Juan, aki maratonfutó. Egy spanyol testvérpár, akik úgy néztek ki mint a kipihent, kisimult, jóltáplált és a sakálmásnapos, gyűrött és kialvatlan Papp Szabi. Volt egy atipikus kolumbiai pár is, Julian és Laura, ők alter értelmiségieknek néztek ki. Vezetőink Jeanet, a Casemiróra hasonlító David és a tolmács, Victor. Utóbbi főleg Alice és az én kedvemért kellett fordítson, de ez a négy nap nagyon sokat javított a halott szővegértésemen. 

20221209_070023.jpg

Nagyon jó csapat voltunk, de tényleg. Mindenki jófej, aranyos, Victor szórakoztatott mindenkit. Összesen kb. 50 kilométert tettünk meg. Ötkor keltünk, hatkor indultunk minden nap. Napi három étkezés, a kaja finom, az adagok hatalmasak. Szükség esetén repeta. Szűrt víz, kávé, tea, forró csoki, gyümölcsök, édességek. A Turcol társasággal voltam, bátran ajánlom őket. Öt másik iroda csapata is nagyjából együtt mozgott velünk. Őket látva tudatosult, hogy szerencsés vagyok, amiért ezek a társak jutottak nekem. Végig túraszandálban voltam, cipőt súlycsökkentés céljából nem vittem. Az út 85%-ban kiválóan működött, a nagyon sáros részeken jobb lett volna a cipő. Majd a következő ilyenen ezt is tudni fogom. A szúnyogriasztó remekül működött, engem egyáltalán nem csíptek meg a moszkítók. Dani és én az egyik útmenti bódéban végignézhettük az angol-francia negyeddöntőt, hála túravezetőink rugalmasságának.

20221210_090150.jpg

Harmadik nap elején 1200 lépcső megmászása után jutottunk fel az Elveszett városba, melyet a tayronák építettek, majd a történelem viharai során feledésbe merült. 1975-ben kincsvadászok találtak rá, minden értéket elraboltak, kifosztva, lerombolva a helyet. Egy gyilkosság után jutott a hatóságok tudomására az elveszett város, melyet az újjáépítés után visszakaptak a tayronák leszármazottai, a wiwa és a kogi törzs tagjai. A paramilitáris csapatok uralták sokáig a térséget, így a turizmus csak az utóbbi kb. 20 évben pörgött fel. Mit mondjak, gyönyörű, érdemes volt a nem túl olcsó túrára benevezni. A 33 hektár töredékét láttuk, nekem a Grand Canyonhoz mérhető hatalmas élmény volt. Még a mamóval (a sámánnal) is találkoztunk, aki mindenkinek egy karkötőt ajándékozott. 

20221211_102831.jpg

Az alsóbb régiókban földművesek élnek, a hegyekben a bennszülöttek. A földművesek a múltban marihuánát és kokacserjét termesztettek, de a drogkereskedelem megfékezése céljából a kormányzat radikális eszközhöz nyúlt: glifozáttal permetezték le az ültetvényeket. A tájban most is jól láthatók azok a részek, ahol kipusztultak a fák. A bennszülött férfiak pörkölt kokalevelet rágcsálnak kagylóőrleménnyel keverve, melyet egy mindig maguknál hordott eszközzel visznek be a szervezetükbe. És még valami: egy másik csapat tagja volt egy temesvári román srác, vele jót dumáltam, IT-sként dolgozik Koppenhágában, másodszor jár Dél-Amerikában. Adott pár jó tippet.

Szólj hozzá!

Bogota

2022. december 08. 04:19 - VNP

"Mint minden latin-amerikai főváros, Bogota is mozgékony és változékony város, bizonytalan számú, hét- vagy nyolcmillió lakosával: itt ha az ember túl sokáig behunyja a szemét, könnyen lehet, hogy mire kinyitja, egészen más világot talál maga körül (...)"

Juan Gabriel Vásquez Becsapódás című 2011-es regényéből idéztem, melyet bogotai tartózkodásom alatt olvastam ki. Mindenkinek ajánlom azt a különleges tapasztalatot, hogy szinte egyszerre ismerje meg egy fikciós térben és a valóságban egy adott város különböző részeit, fontos épületeit. Hogy továbbfűzzem a gondolatsort, el kell árulnom, hogy egyik első bogotai utam a Függetlenség parkjában álló Kopernikusz szoborhoz vezetett. Azért, mert a leghíresebb thai filmrendező, Apichatpong Weerasethakul (nem röhög, így hívják) 2021-es Memoria című filmjében (mely végig Kolumbiában játszódik) a főszerepet játszó Tilda Swinton épp ennek a szobornak a tövében vesz át egy hangfájlt. Többet nem árulok el, nézzétek meg! Ezzel a fotóval igyekeztem reprodukálni a film egyik beállítását. Ja, még annyit, hogy véletlenül azon az utcán is jártam, ami végig háztartási gépeket áruló boltokból áll - Tilda karaktere ugyanott tett egy sétát. 

 20221202_080130.jpg

De elég a forró kása kerülgetéséből: milyennek láttam Bogotát abban a 3 és fél napban, milyen tapasztalatokat gyűjtöttem? Eddig azt szűrtem le, hogy - leginkább időjárása miatt (gyakori esők, reggel-este igen hűvös idő, melyet Vásquez szavannai időjárasnak nevez) - atipikus kolumbiai hely. A 2600 méter magasságban elterülő Bogota építészetileg nem jelentős, nevezetességei könnyen bejárhatók. Ereje inkább lakóiban rejlik, nagyon életteli, pezsgő a hangulat, leginkább a bulinegyedként is funkcionáló La Candelaria városrészben. Az utcai árusok úgy kínálták a fermentált gyümölcslevet, a chichát, mintha drogot árultak volna. Valahol mindig zene szólt, itt az éneklés és a tánc sokkal szervesebb része mindenki életének, mint nálunk. A jó hangulathoz a marihuána is hozzájárul, Bogota utcáin szinte folyamatosan fűszagot lehetett érezni. Pedig nagyon sok rendőrt (sőt, gépfegyveres katonákba is bele lehet futni) lehet az utcákon látni. 

 20221202_152253.jpg

A város fontos látnivalója a hatalmas kiterjedésű Bolívar tér, melynek éke a katedrális. Itt kezdődik a kormányzati negyed is. Kihagyhatatlan a Monserrate is. Bogota egy hegyekkel körbevett magaslaton fekszik, az egyik legmagasabbon épült egy templom (nevét a fekete madonnájáról híres katalán Montserratról kapta), ahonnan remek kilátás nyílik a városra. Fel lehet menni kétféle felvonóval vagy gyalog. Utóbbi esetén igen jó állóképességre van szükség, mert 3152 méter magasra kell felküzdened magad, szinte végig komoly emelkedőkön. Még sosem jártam ilyen magasan (a túra során remélhetőleg megdöntöm ezt a csúcsot), eddig az egyéni rekordom a Fogarasi-havasokban található Moldoveanu-csúcs volt a maga 2544 méterével. A szomszédos Guadalupe hegyen pedig a Guadalupei Szűz hatalmas szobra látható. Ezt csak kocsival lehet megközelíteni.

 20221203_172457.jpg

Két múzeumot ajánlanak a turistáknak: az ingyenes Botero Múzeumot, mely a 90 éves mester képeiből, szobraiból, sőt magángyűjteménye értékes festményeiből nyújt felejthetetlen ízelitőt. A múzeumnak helyet adó gyönyörű kolonialista, belső udvaros ház felfedezése külön élvezetet nyújt. Botero kövér, gyakran ironikus figurái pedig világszerte ismertek, teljes joggal. Az arany múzeum két képeslap árából járható be: lehetetlen minden feliratot elolvasni, de ha csak a kiállított tárgyakat vesszük szemügyre (melyek egy része nem is aranyből van), akkor is sokat megtudunk a dél-amerikai őslakosok ötvös- és aranyműves technikáiról. 

 20221203_172134.jpg

Zipaquira sókatedrálisa a föld alatt helyezkedik el, nagyjából 40 kilométerre a fővárostól. Nem könnyű és gyors buszokkal kijutni oda (Bogotában nincs metró, troli és villamos, így mindenhová buszok járnak az amúgy is dugókkal terhelt utakon.), de a hegyek gyomrába szívesen leszállók ne hagyják ki! Lehet, hogy a tordai sóbánya látványosabb, de itt minden vasárnap miséznek. Óriási a kiterjedése, a munkát elvégző bányászok nem csak erős katolikusok voltak, hanem rengeteg plusz órában alakították ki a hely mostani kinéztetét. Mondjuk Krisztus a turistákat célzó mindenféle árust és azok bódéit rég kizavarta volna innen. 

20221203_112819.jpg

A közledésről még annyit, hogy rengeteg a motoros, legtöbbjük bukósiskja hátulján is viseli rendszámát. Bringásból és bicikliútból is egyre több van, a sikeres kolumbiai országúti kerékpárosok példája tenné? Van gyorsbusz, a TransMilenial, saját, a többitől elhatárolt sávval, baromi hosszú, csuklós járműparkkal. Egyfajta felszíni metró, az ülések elrendezése is olyan. Ezt használják fel a koldusok, akik 1-2 megállónyit utaznak velünk. Én csak egyszer,  Zipaquirából a szállás felé utaztam vele, de 4 különböző tarhálási módszert láttam.

Szólj hozzá!

Indul az utazás, csak erre vártál

2022. november 23. 09:48 - VNP

Sosem pakoltam még be hat hónapos utazásra, így volt bennem aggodalom. Mit felejtek ki, mit cipelek majd fölöslegesen fél éven keresztül?

20221130_182505.jpg

A képhez képest még bekerült a Tisza cipőm is, mert 9 kilót sem nyomott a megpakolt nagy hátizsákom. A fejpárna nem került rá a képre, utána pedig nemes egyszerűséggel otthonfelejtettem. Ennél nagyobb baj ne történjen velem Dél-Amerikában! Irány Bogotá!

1 komment
süti beállítások módosítása