Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát

Hat hónap hátizsákos csatangolás

Vége van, ennek most vége van

2023. június 02. 12:58 - VNP

Salvador, az első főváros, Bahia szövetségi állam központja, a Fekete Róma, A boldogság fővárosa. Sokféleképpen nevezhetjük a Mindenszentek-öbölnél fekvő, Budapestnél másfélszer népesebb, az afro-brazil kultúrkör szellemi és spirituális központját. Veszélyesebb Riónál, crackfüggők támadják meg a gyanútlan turistákat, riogattak írott és szóbeli forrásaim. Ezért óvatosságból nem a leglátogatottabb városrészben, Pelourinhoban, hanem a szomszédságában, a kicsivel magasabban fekvő Santo Antonioban béreltem hostelt. Szent Antal vigyázott is rám, nem lettem erőszakos cselekmény áldozata, csupán egy „ingyen” kapott salvadori szalagot kellett visszaadnom az utcai árusnak, aki „ajándéka” után ételre kért pénzt.

20230522_141755.jpg

Pelourinho bizonyos utcáiba nem ajánlatos besétálni, ám a fő csapásirányok teljesen biztonságosak, rengeteg rendőr és kamera pásztázza az utcákat, tereket. Amik kellően látványosak, a házak élénk színekben pompáznak, éttermek, szuvenírboltok csalogatnak. Egy lejtős, hosszúkás téren (ahol annak idején a szégyenoszlop állt – ezt jelenti a pelourinho), épp a Jorge Amado Múzeum előtt forgatták Michael Jackson They Don’t Care About Us című dalának klipjét 1996-ban. Érdekes, hogy ennek a dalnak van egy másik klipje is, amelyben Jacko egy börtönben, rabok közt énekel. A híres salvadori karneválokon fellépő Olodum ütőhangszeres csapattal közös klip nem csak a favellák nyomorára hívta fel a figyelmet, hanem az Olodumot is világsikerig röpítette. Jelképükkel (egy színes békejel) ellátott pólók lógtak mindenfelé Pelourinhoban. Ha fizetsz, kimehetsz arra az erkélyre is, ahol maga a pop királya énekelt. Furcsa módon a klip riói vágóképekkel indul, így kamaszként azt hittem, ott forgott a videó.

20230521_115745.jpg

Pelourinho, de az egész város tele van (római katolikus) templommal, 370-nél is több van, nem véletlen a Fekete Róma elnevezés. Jártam például a Feketék Rózsafüzére Miasszonyunk templomban, a fent említett terecske keskeny végében, amely a rabszolgák, majd felszabadított rabszolgák temploma volt. Egy heves zápor zavart be oda egy vasárnap, úgyhogy a mise elejét is volt szerencsém látni, talán egyedüli fehérként. Meghúzódtam az utolsó előtti padban, érdeklődve figyeltem a nem szokványos, sok-sok énekkel kísért katolikus szertartást. A fekete jelző pedig onnan ered, hogy a lakosság túlnyomó többsége fekete vagy mulatt. Ez a fontos kikötőváros a rabszolga-kereskedelem központja volt Brazíliában, így nemcsak Salvadorban, hanem egész Bahia államban a mai napig sokkal nagyobb arányban élnek a rabszolgák leszármazottai. Az afrikaiak pedig hozták magukkal a saját vallásukat, hiedelemvilágukat, mely keveredett a katolicizmussal, búvópatakszerűen akkor is jelen volt, mikor a csuhások tűzzel-vassal irtották a „pogány” szokásokat.

20230521_103043.jpg

A nyugat-afrikai joruba törzsek vallását a rabszolgák szinkretizálták a kereszténységgel, vagyis hitük elemeit megfeleltették a másik hitvilág hasonló elemeivel. Ebben az esetben az istenségeket (orixá) a katolikus szentekkel párosították össze, ezt a helyi vallást candomblénak hívjuk. Az 1970-es évekig be voltak tiltva a candomblé-szertartások, így titokban, külvárosi házakban (terreiro) tartották őket. 130 reálért én is részt vehettem egyen, Jorge Amado-regényből (Zsubiabá) meg Soltész Béla-útikönyvből (Hátizsákkal Brazíliában) már volt fogalmam róla, mire számíthatok. Szerencsére nem kellett fehérbe öltözni, elég volt a feketét és a rövidnadrágot hanyagolni. Külsősök csak kísérővel vehetnek részt ezeken az eseményeken, a mi csapatunk egy tolmácsot is kapott, aki a két francia lánynak franciául, a brazil párnak portugálul, nekem meg angolul suttogta el, hogy éppen mi történik. Sokáig kocsikáztunk, majd egy házba vezettek be minket. A cipőket levettük, majd beléptünk a terembe.

20230521_113223.jpg

A többiek mintha nem hallottak volna az illemkódexről, mert a francia lányok nagyon rövid sortban, a brazil fickó pedig fekete rövidnadrágban volt. A lányok (miután rájuk ijesztettem) egy nagy kendővel takarták el meztelen lábaikat, de semmiből sem lett probléma. A fal mellett, padokon ültünk, köztünk volt egy fehérbe öltözött fekete férfi, aki – nekem úgy tűnt – még nem nyerte el a jogot, hogy részt vegyen a szertartásban. Pár szereplő (mindenki fehérben) már a helyén ült, de a legtöbben érkezésünk után tíz-tizenöt perccel jöttek fel a pincéből. A leírások alapján sokkal intenzívebb, a vallási révületbe hajló szertartásra számítottam, ahol a megidézett istenségek által megszállt táncosok fáradhatatlanul ropják a monoton dobszóra. Az első rész az istenek megidézése volt, a főnök/ceremóniamester által megszabott sorrendben és ritmusban. (Aznap hétfő, vagyis Omulu napja volt, aki gyerekként leprás/himlős lett, anyja elhagyta, de Yemanja megtalálta és meggyógyította. A himlőhelyeket takarandó arcát és egész testét hosszú szőr borítja, ő a betegeket gyámolító isten.) Ezalatt pattogatott kukoricát (aminek Brazíliában vicces neve van: pipoca) hoztak egy nagy tálban, egy részét szétszórták, más részét a főnök kiosztotta, mindenki kapott belőle egy marékkal. Ez is Omulu kultuszához kapcsolódik. A második részben az asztalt, székeket a falakhoz húzták, hogy legyen helyük a táncosoknak. Négy nőben jelent meg isten, ők jelzésszerűen új ruhát kaptak, szivarra gyújthattak, egymást váltó táncuk is inkább csak jelzésszerű volt. De így is emlékezetes élmény marad a sokkal inkább formabontó színházi előadásra emlékeztető performansz/candomblé-est.  

20230521_165101.jpg

Jó ötletnek tűnt Salvadorból Morro de São Paulóba, a népszerű üdülőhelyre utazni. Az első intő jel az volt, hogy a katamarán a rossz idő miatt nem hajózott ki a nyílt óceánra, hanem az első helyen letett minket, hogy a trópusi esőben busszal folytassuk utunk, majd az utolsó szakaszt motorcsónakon tegyük meg. Morróban ízelítőt kaptam abból, milyenek arrafelé az esők. Szerencsére a hostel ablakából figyelhettem az esőfüggönyt. Este laptopról brazil szobatársammal Copa de Libertadorest néztünk, hiszen kedvenc csapata (a curitibai Athletico-PR) játszott egy másik brazil együttessel, a Belo Horizonte városából való Athletico-MG-vel. Míg serényen nyakalta a dobozos Amsteleket, vázolta a klub működési modelljét, megtudtam, kik igazoltak tőlük Európába az utóbbi években, és ki a legújabb nagy tehetségük. Sőt, azt is, hogy pár éve a brazil Ronaldo (El Fenomeno) a tulajdonosa a szebb napokat látott másik Belo Horizonte-i klubnak, a Cruzeironak. A hostelt üzemeltető argentin lányt napközben láttam, online portugál nyelvleckéket tartott spanyol anyanyelvűeknek.

20230524_122510.jpg

Másnap annyit javult az idő, hogy ugyan borult maradt, és csak egy rövid zápor csapott le hirtelen. Így volt lehetőség elsétálni a parton a legközelebbi településig, utolsót strandolni, fetrengeni a homokban, figyelni a lábtengózó helyieket. Pontosabb lenne strand foci-röpinek (portugálul futevôlei) hívni a játékot, melyben kétfős csapatok a strandröplabda szabályai szerint küzdenek egymással, a labdát csak lábbal, mellkassal és fejjel megjátszva. Nagyon magas színvonalú meccseket láttam, öröm volt nézni a technikailag mesterien képzett fiatal játékosokat. Az utolsó napok São Paulóban teltek: felhőkarcoló-látogatás, a katedrális és japán negyed megtekintése, mozizás, a Villa-Lobos Park, azon belül is a Zenesziget meglátogatása, melynek képei azóta értő kezekbe kerültek. Kövessétek Zsolt barátom építészeti témájú posztjait, most éppen az általam fotózott brazíliai épületeket mutatja be.

20230526_155614.jpg

Összegzésképpen pár adat meg lista. Hat hónap alatt repülőjegyekkel együtt 3.842.282 forintot költöttem. Közben azt éreztem, hogy jóval több fogyott, előzetesen 2-3 millióra számítottam, így a nyolcszázezres „túlköltést” egyáltalán nem érzem vészesnek. A legdrágább három hely Chile, Brazília és Ecuador volt, utóbbit a Galápagos-szigetek röpítették a dobogó harmadik fokára. Az öt legnagyobb élmény: Galápagos-szigetek, Amazónia, Elveszett város-túra, Death Road-biciklizés, rafting & hidrospeed. Három legjobb nagyváros: Buenos Aires, Santiago, Rio de Janeiro. Az öt legszebb táj, vidék: Perito Moreno gleccser, Salta környéke, El Chaltén (Argentína), Salar de Uyuni (Bolívia), Iguazú (Argentína és Brazília). A legjobb múzeumok: Inhotim, MASP (Brazília), Botero Múzeum, Museo d’Oro (Kolumbia), Museo del Barro (Paraguay), Museo Tombas Reales de Sipán (Peru), Museo Chileno de Arte Precolombino (Chile), MALBA (Argentína). Három legmaradandóbb ételélmény: argentin sült húsok helyi vörösborral, dulce de leche, mangó.

Ezzel nyugdíjba vonul a blog. Vége.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fiammagakifogta.blog.hu/api/trackback/id/tr6818137538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása