Egy hét kimaradt, aminek az volt az oka, hogy az utóbbi időben sokat túráztam, így térerő és szabadidő híján nem volt lehetőségem megírni a következő bejegyzést. De ezen a 24 órás, félidőben buszt váltó úton Barilochéba minden körülmény adott, hogy megszülessen A nagy Patagónia-összefoglaló (ANPÖ).

Utam lassításának szándéka (ld. az előző bejegyzést) egybeesett azzal a ténnyel, hogy a Torres del Paine Nemzeti Park szállásai annyira tele voltak, hogy a tervezettnél 5-6 nappal később jutottam el oda. Tudtam én, hogy Chile (sőt, a bolygó) egyik legszebb része ez a park, de azon nem gondolkodtam, pontosan hol helyezkedik el. Puerto Monttból bizony repülnöm kellett délre, így értem el Puerto Natalest. Onnan még 3 órás buszút volt Punta Arenas, utazásom legdélibb pontja. Ahonnan még 10 órányira van a közkedvelt Ushuaia, a Föld legdélebbi városa. Ushuaiából indulnak hajók az Antarktiszra, de sok turista túrázik a környékén vagy csak elvan ott. Jó lett volna megnézni "A világ végé"-t, de csak rohanás lett volna belőle, meg rengeteg buszon töltött idő, így lemondtam róla.

És milyen jól tettem! Punta Arenas kellően nagy és látványos város ahhoz, hogy 3 éjszakát tölts el ott. Mivel nyár van, és kellően délen voltam, este fél 10 után kezd sötétedni - hosszúra nyúlnak a nappalok. A város a 19-20. század fordulóján indult rohamos gyarapodásnak, fejlődésnek, a gyapjúláz idején. A főleg bevándorlók (horvátok, németek, britek) lakta városban sokan mesés vagyonokat halmoztak fel, erről az akkori európai divat szerint épült házak és a temető nem kevésbé látványos mauzóleumai is tanúskodnak. Ez az időszak egybeesett a tűzföldi (Patagóniától délre elhelyezkedő hatalmas sziget, ezen található Ushuaia) és patagóniai őslakosok szisztematikus kisemmizésével, legyilkolásával és bazári látványosságként való mutogatásával Európában és Észak-Amerikában (például a St. Louis-i olimpia 1904-ben). 

A hostelben egész jó társaság verődött össze, el is mentünk ingyenes jazzkoncertre a színházba, de mivel későn érkeztünk, már nem volt hely. Másnap jóval korábban ott voltunk, de akkor sem volt már hely. Mindkétszer a B-terv lépett életbe, vagyis beülni valahová inni. A finom, de drága chilei sörök mellől második este visszanéztünk a színházba, és a koncert végére bejutottunk. Popslágereket adtak elő jazzesítve, de így is igen kellemes élmény volt a fűtött (!) nézőtéren töltött idő. A társaság nagy része éjszakába nyúlóan kocsmázott (istenem, fiatalok!), így egyedül mentem el egyik reggel egy közeli természetvédelmi területre egy könnyebb túrára, ahonnan nem csak a városra, hanem Tűzföldre is rá lehetett látni. Puerto Natalesbe visszatérve már kezdtem készülődni Torres del Painéra. Megvettem a háromnapi élelmet, mert a menedékházakban aranyárban van az enni- és innivaló, ezért sokan cipelik magukkal a kajájukat. Elmentem biciklivel a milodon, vagyis az tízezer éve kihalt óriáslajhár barlangjához, megtapasztalva a patagóniai táj kopár szépségét és a szél erejét. 

Bizonyám, itt nem csak a reggelek és esték hűvösek, az erős szél gyorsan előveteti veled a hátizsák alján szunnyadó dzsekit, elkél a kesztyű, a sapka és a szőlőzsír is. Cserébe láthatsz az út szélén legelésző lámákat (a helyiek guanacónak hívják őket), ñandukat (a dél-amerikai struccok), hegyvidéki részen pumát (erre nem vágytam, és nem is jött össze csak egy róka). A pampán átvezető nyílegyenes utak mentén térdig-bokáig érő bokrok: elég unalmas a táj. De nem a hegyek közelében! Torres del Paine az Andok egy kis része, néhány hegy látványos együttállása, melyet különböző túrákon lehet megtekinteni. Én a W-túrát választottam, lecsípve a W bal szárát, mert a nagy gleccserhez nem mentem el. Három nap, két éjszaka voltam ott. A többször is felhős, hideg, picit esős, szürke idő ellenére (a fő látványosságnak számító tornyoknál konkrétan havazott, pedig nem voltam magasan) gyönyörű volt a táj a türkiz lagúnáktól a gleccserekkel teli hegyoldalakon át a mesés ormokig. Az argentin részen látottak még jobban tetszettek, ám Torresben az a jó, hogy bármilyen irányban haladsz (én nyugatról keletre), mindig más szögből látod ugyanazt, majd lassan valami egészen újat. Argentínában meg ugyanazt látod szinte végig, csak egyre közelebbről (itt a Chalténból induló egynapos túrákra gondolok, de ezekről később). 

A mászás nem különösebben nehéz (bár van néhány kellemetlen emelkedő) egy közepes vagy azt meghaladó kondícióval rendelkezőnek. 15-25 kilométereket kell naponta megtenni, ami a hosszú nappalokba lazán belefér. Persze nem tanácsos túl nehéz hátizsákot cipelni, még akkor is, ha két helyen lenn lehet hagyni a csúcstámadás előtt. Legyen jól bejáratott túracipőd (bakancsod, sportcipőd - ki mire esküszik), a túrazokni pedig aranyat ér. Nem lett vízhólyagom, sehol nem fáj a talpam, pedig a hosszú szandálos hetek alatt kirepedeztek a sarkaim. A menedékházakban lehetett telefont tölteni, ingyen hideg és meleg vízhez jutni, de a 10 dolláros sörökről lemondtam. 

Argentínát a legturistásabb részeivel indítottam. El Calafate a közeli Perito Moreno gleccser miatt népszerű, El Chaltén meg a két ikonikus hegycsúcsot megközelítő túraútvonalak miatt. Calafate a nagyobb település, a Lago Argentino partján helyezkedik el. Szerencsém volt, mert most van a tó születésnapját ünneplő fesztiváljuk, ami ingyenes szabadtéri koncerteket jelent minden este a helyi, 2015-ben átadott amfiteátrumban. Érdekes, hogy nem árulnak alkoholt, persze húst sütnek (hisz Argentínában vagyunk), de megoldják az egészet szemetelés nélkül. Hallottam diákzenekart (túl korán mentem ki) meg egy bájgúnár fickót romantikus dalokat énekelni, de annyira hideg volt első este a szél miatt, hogy nem maradtam a fő fellépőre. Másnap komolyan beöltöztem, de akkor nem fújt a szél, így sokkal enyhébb idő volt. Először egy öreg rockbandát láttam, akik skával keverték a műfajt, láthatóan vicces fickók voltak. Majd a helyi Beton.Hofi jött a tizenévesek nagy örömére, az ő trap koncertjét nem hallgattam végig, nem az én világom. 

A gleccser viszont lélegzetelállító volt: egyszerre grandiózus és utánozhatatlanul szép. Négy órám volt rá, úgyhogy a bejárható útvonalak minden pontjáról jól megnéztem magamnak. Aki akarja, hajóval közelebb mehet, sőt jó pénzért hágóvasakkal vezetett túrán rá is lehet menni, viszkizni a poharadban a jegével. Én hamar megunom a szép látványok nézését, lövök még pár képet, aztán veszem a kalapom. Itt viszont nem tudtam betelni a látvánnyal, fotóból is sokkal többet készítettem a szokásosnál. Egyértelmű jelek, hogy ilyen szépet még sosem láttam (talán a Grand Canyon, de nem tudom összehasonlítani a kettőt). 

Ez két napig volt érvényes, mert akkor volt az első nagy túrám El Chalténből. Ez a település olyan, mint a westernfilmek városkája, a főút két oldalán álló faházakkal. Csak itt éttermek, kézműves sörözők, túraboltok, pékségek, élelmiszerüzletek váltják egymást. Minden a turizmusról szól. Szóval először a Laguna Torre volt a cél, mely a Cerro Torre csúcshoz esik közel. Másnap pedig a Laguna de los Tres, amely a Fitz Roy csúcshoz. Mindkettő oda-vissza 20 kilométer, egy-egy komoly emelkedővel. Nem tudom szavakkal jól leírni, nézzétek meg a fotókat! Szerencsés vagyok, hogy láthattam ezeket a csodákat, és hogy az időjárás is tökéletes volt.

Argentína sokkal olcsóbb Chilénél, viszont van egy kis gubanc a fizetéssel. Ha kártyával fizetnél vagy ATM-ből vennél fel pénzt, akkor a hivatalos árfolyammal számolnak, ami számodra sokkal kedvezőtlenebb. Egy dollárért 192 pezót kapsz, míg a valós árfolyam 370. Bár állítólag később a MasterCard megtéríti a különbözetet, a turisták a Western Uniont használják. Online utalnak maguknak pénzt, amit a kedvező árfolyamon vesznek fel pezóban. Nagyvárosokban vannak félhivatalos pénzváltók, akik szintén a neked jó árfolyammal dolgoznak. Chalténban szinte minden boltban elfogadtak vagy váltottak eurót, dollárt, de az ötvenesnél kisebb címleteket már kedvezőtlenebb árfolyamon. Argentínában még a magyarnál is nagyobb az infláció (meg régebb óta tart), ám a jegybank nem bocsát ki ezresnél nagyobb címletet, pedig a pezójuk most épp annyit ér, mint a forint. Így aztán időről-időre nagyon vastag pénzkötegekre teszek majd szert, ami ugyan jól néz ki, de nagyon nem praktikus.