Ha Dél-Amerika szépségeiről van szó, a legtöbben Perura gondolnak (főleg a Machu Picchu miatt), illetve a brazil tengerpartra, a Megváltó Jézus-szoborra. Kevesebbeknek jut eszükbe az Amazonas esőerdeje, az Atacama sivatag, az Andok vagy az általam is dicsért Patagónia. De ki a fene gondol Argentína észak-nyugati csücskére, az ország legszegényebb vidékére, aránylag közel a bolíviai határhoz? Áldom az eszem, hogy Mendozából nem egyből kelet felé vettem az irányt, hanem tettem egy északi kitérőt. Több útitárs is azzal a természetességgel emlegette Salta városát, hogy kezdtem gyanakodni: csak nekem nem szóltak, hogy van ott valami kihagyhatatlan?

Van egy állandó jelzője: Salta la Linda, vagyis a szép Salta. Nem a völgyben fekvő város a nagy szám, hanem a környéke, amit egynapos csillagtúrákkal lehet bejárni. Persze Salta belvárosára is érdemes időt szánni, legyen szó a katedrálisról, a főtérről és környékéről. Vagy a Museo de Arqueologia kiállításáról, mely három gyerekmúmiát mutat be. Az inkáktól nem állt távol az emberáldozat, a kiválasztott gyerekekkel felmentek egy magas hegyre (jelen esetben egy hatezres vulkánra), aztán a chichával elkábított gyerekek simán megfagytak. Az éghajlati körülmények miatt teljes épségben maradt meg a három mumifikálódott holttest, amik közül mindig csak egyet állítanak ki, háromhetes váltásokban. A másik kettőről meg nézhetsz videókat, fotókat. Persze el is kell jutni a fő attrakcióhoz, addig a mellettük talált tárgyakat lehet vizslatni, a magyarázatokat olvasgatni.

Hamar rájöttem, hogy saját szakállamra nem tudom bejárni a város környékét, így első két napon szervezett úton vettem részt. Egész napos programok ezek reggel 7 és este 7 között, mikrobusszal szállítanak, ráadásul igen olcsók. Így aztán jártam sivatagban háromezer méteren, ahol - ameddig a szem ellát - hatalmas kaktuszok nőnek. Meg a Cachi nevű faluban, ahol szinte minden épület hófehér, a nap kíméletlenül süt, a bágyadt turista szuvenírárusok közt igyekszik bejárni az aprócska központot. A legjobb mégiscsak a környező hegyek bámulása volt: itt nem a patagóniai hósipkás távoli kopár csúcsok kápráztatnak el. Szűk völgyekben és hágókon haladtunk, így sokkal közelebb voltak a felhőszemöldökű zöld hegyek, a hol vörös, hol zöld színű kopár, bokrokkal pettyezett hatalmas sziklafalak. Másnak láttam őket délelőtt, és másnak a visszafelé úton, délután. Nem lehetett betelni velük. Kipróbáltam a lámapörköltet, a hús ízre, színre, textúrára is hasonlít a marhára. Még lámaszalámit is vételeztem, az is rendben volt. 

Másnap dél felé kirándultunk. A végcél Cafayate városa volt, de itt is az odavezető út miatt volt érdemes befizetni a kalandra. Leginkább Arizona és Colorado juthat eszünkbe párhuzamként: előbbi a kaktuszok, utóbbi a méltóságteljes hegyek uralta táj miatt. Minden kanyar után meg kellett volna állítani a mikrobuszt, és még akkor sem lehetett volna teljesen befogadni a természet ránkszakadó végtelen szépségét. Cafayate is borvidék, volt körbevezetés és borkóstolás egy családi pincészetben. Három fehér és egy vörös került a poharakba. Vajon arrafelé erősebb a fehérbor? Ebéd után malbec (a legjobb argentin vörösbor) és kokatea ízű fagyit fogyasztottam. Visszafelé két ősrégi sziklarepedést néztünk meg közelről, ezeket hajdanán vízesések alakították ki. Olyan szerpentineken jártunk, hogy a Transzfogaras sírva kér bocsánatot a sarokban.

Észak felé már saját kezembe vettem a szervezést. Elbuszoztam Humahuacába, onnan visznek el helyi arcok terepjárókkal a 45 percre levő Hornocalhoz, melyet 14 színű hegyként is ismernek. A kilátó 4350 méteren van (új egyéni csúcs), érdemes jobban felöltözni, mert estére lehűl az idő. Meg fontos a sok folyadék, a kokalevelek rágcsálása, kokatea fogyasztása vagy kokacukorkák szopogatása a magashegyi betegség megelőzése érdekében. Késő délután értem fel, távozáskor már naplemente volt, csak hogy bizonyítást nyerjen: a legszebb látvány is fokozható. Útitársaim kényelmesen matéztak, úgy nézték a hegyet. 

A maté az argentin nemzeti ital (bár nem csak itt fogyasztják), a yerba maté nevű szárított és összetört leveleket vízzel forrázzák le. A képződő zöld trutyi a maté nevű, leginkább apró vázának kinéző edényben van, abból egy jellemzően ezüst szívószállal fogyasztják. Úgyhogy egy átlagos argentint könnyű felismerni: a hóna alatt termoszt szorongat, abból önt újra és újra forró vizet a matéra. Jellemzően társaságban fogyasztják, úgy jár körbe a maté, mint a tiniknél a cigi. Akkora kulturális beágyazottsága van, mint nálunk a kávézásnak, csak itt még az eszközök mindenhová cipelése sem teher a helyieknek. Kíváncsi vagyok, hogy vajon a covid tombolása idején is (mikor szabad volt találkozni) egymás után szájukba vették ugyanazt a szívószálat.

A humahuacai délután és este után Purmamarca volt a következő állomás. Az ottani látványosságot nagy képzelőerővel 7 színű hegynek hívják. Egy ösvényen körbe is lehet járni a bérceket, abban az egy órában is a leesett államat kerestem, ahogy az előző napokon. A település központja még durvábban turistás, mint Humahuacáé, de érdemes ott lófrálni, mert ott találod azokat, akik busszal elvisznek a sómezőkre. A Salinas Grandes ízelítőt ad abból, milyen lesz Bolíviában Salar de Uyuni. Sok dolgot nem lehet a nagy fehérségben csinálni, de az ott dolgozó fotósok kérésre díjmentesen igen jó képeket lőnek a turistákról. Napszemüveggel és naptejjel érdemes készülni.

Mikor nem érdemes várost nézni? Vasárnap, amikor minden zárva van, szieszta időben, amikor a legtöbben otthon pihennek, és a legnagyobb hőségben, amikor a maradék épeszű ember is behúzódik valami hűvős helyre. Te meg a kánikulától egyre bénultabban bolyongsz egy szellemvárosban. Nekem sikerült ilyen körülmények között megismerkedni Argentína második legnagyobb városával. Csoda, hogy két nappal később szinte rá sem ismertem Córdoba belvárosára? Az ország közepén járunk, nincs földrengésveszély, távol vannak az óceánok, de a hegyekig is 3 órát kell utazni. Légkondi nélkül pokoliak lehettek az itteni nyarak. Vannak szép templomok (a jezsuita negyed 23 éve a világörökség része), izgalmas múzeumok, a környéken jókat lehet kirándulni. De ha nem jutsz el ide, nem maradsz le semmi fontosról.