Mit is írhatnék Buenos Airesről? Ritkán jutok el ekkora városba: a szűken vett települést 8 milliónál többen, mindennel együtt 14 millióan lakják. Felfoghatatlan számok. Elég sokat utaztam a városban, de így is csak töredékeket tudok felvillantani ebben a bejegyzésben. Ezek mind más képet mutatnak, egy vérbeli metropolisz különböző arcait. A mostani és a következő bejegyzésben többes szám első személyt fogok használni, mert szűk két hétre régi jó barátom, Z. csatlakozott hozzám, és együtt kalandozunk Dél-Amerikában.
Ha sétálgatsz BA belvárosában, tényleg nagyon európainak látod. A bérházak nagyjából akkor épültek és olyanok, mint Párizsban vagy Budapesten, csak a pestiekhez képest 2-3 emelettel magasabbak. (Annak idején nem véletlenül forgatták Budapesten az Evitát.) Bő száz éve nagyon futott itt a szekér, volt pénz grandiózus építkezésekre, palotákra, amiknek a tetején világítótorony van (Palacio Barolo), aztán jöttek korrupt politikusok, katonai junták, hiperinfláció - és nem Argentína lett a világ vezető hatalma, hanem egy észak-amerikai ország. A dicső múlt túlméretezett sugárutakban, hatalmas szobrokban és a világ második legnagyobb parlamentjében (és az még csak a képviselőház) is manifesztálódik. Érthető az európai hatás, hiszen rengeteg európai (elsősorban olasz és spanyol) bevándorló formálta az országot. Párizst is megszégyenítő elegáns kávéházaiban még ott kísért Borges szelleme.
Ám a 20. század elején BA az akkor szintén hipergyorsan fejlődő New Yorkkal volt versenyben, nem tudom, hogy ebből a végül elveszített rivalizálásból származik-e, de Buenos Airesnek is megvan a maga Times Square-je, a Plaza de la República, közepén a hatalmas obeliszkkel. Hasonlóan nyüzsgő Broadway-ük is van, tele színházzal, étteremmel, fényreklámmal és persze emberrel, ha kellően későn vetődsz arra. Ugyanis a porteñók (BA lakosai) még a mediterrán életritmusra is rálicitálnak, éjfél után kisgyerekes családok lazán ott korzóztak a központban, az éttermekhez sorban álltak a népek. Erre könnyű magyarázat a napközben tapasztalt hőség, amit a rutinos helyiek sziesztázással bekkelnek ki.
A Boca negyed egy dél-amerikai nagyváros kellően lepattant és kétes közbiztonságú városrésze, ahol a kék-sárga Bonbonera (a legnépszerűbb argentin focicsapat, a Boca Juniors stadionja) remek tájékozódási pont. A Palermo negyed zöld parkjaival, múzeumaival, villáival bárhol a világon elit környék lenne. Puerto Madera kikötői része meg a 21. századi dzsentrifikáció iskolapéldája: egy egész felhőkarcoló-erdő nőtt ki a semmiből, a víz mellett mutatóban még ott vannak a régi daruk, de menő éttermek, hangulatos sörözők és food truckok uralják a régi rozsdaövezetet.
Szóval mindenki megtalálhatja a neki tetsző városrészt a nagyon turistás La Recoleta temető mauzóleumaitól (igen, Evita is ott nyugszik) színházból kialakított gyönyörű könyvesbolton át (El Ateneo Grand Splendid) San Telmo nyüzsgő piacáig. Egyre viszont figyelni kell: a légkondikból csöpögő víz demokratikus, minden gyalogos fejére veszélyes.
Buenos Airesből legegyszerűbben katamaránnal lehet átjutni Uruguayba a Río de la Plata torkolatán keresztül. Egy bő óra alatt átér a hajó Colonia del Sacramentóba, ahonnan tiszta időben még épp látszanak BA felhőkarcolói. Colonia a hármas számú turistacélpont Uruguayban (Punta del Este és Montevideo után), még a portugálok alapították 1680-ban. A falatnyi óváros keskeny, kanyargós, macskaköves utcákból, földszintes házakból áll, amolyan Szentendre a közeli világváros árnyékában. Már ott szembesültünk a helyi árszínvonallal, amely versenyre kel a chileivel. Pedig milyen könnyen megszoktam az argentin olcsóságot. De itt legalább nincs 100%-ot meghaladó éves infláció. Viszont igen sok elektromos autót láttunk az óvárosban.
Uruguay (amit a rosszmájú porteñók BA külvárosának neveznek), két hatalmas szomszédja szorításában él. Az ország kulturálisan nem sokban tér el Argentínától, a brazil hatásokra még nincs szemem. Főleg a partmenti sáv lakott, a többi részen békésen legelnek a kiváló steak alapanyagok, és sokfelé utak sem vezetnek. Mi is a három fő látványosságra szorítkozunk, bérelt autóval közlekedve köztük. Útközben feltűnő volt a rengeteg szembejövő faszállító teherautó (vajon hová viszik azt a sok fát?), a kínai autók magas száma és a Volkswagen márkájú kamionok jelenléte. Még az autókhoz sokkal jobban értő Z. sem tudta, hogy létezik ilyesmi. Punta del Este durva kontrasztot képez az álmoskás Colonia del Sacramentóval. Miami Beach és Monaco keresztezéseként képzeljétek el: a tengerpart vonalán kilométereken keresztül húszemeletes hotelek és házak követik egymást, a miénk aljában is egy hatalmas kaszinó terpeszkedik, nem ez az egyetlen a városban, az tuti.
Utószezonban értünk ide, nincs akkora őrület, mint január-februárban. Persze a brazil turisták itt vannak, meg a Florida-párhuzam erősítésére sok-sok nyugdíjas és néhány drága sportkocsi. Ma megvolt az első klasszikus strandolásom (napozóággyal, napernyővel meg minden), és - ta-daam - eljutottam a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig. A víz kissé hideg itt, de nem bántam, mert ellensúlyozza a forróságot.
