Fiam, maga kifogta Dél-Amerikát

Hat hónap hátizsákos csatangolás

Don't cry for me Argentina

2023. március 14. 23:29 - VNP

Mit is írhatnék Buenos Airesről? Ritkán jutok el ekkora városba: a szűken vett települést 8 milliónál többen, mindennel együtt 14 millióan lakják. Felfoghatatlan számok. Elég sokat utaztam a városban, de így is csak töredékeket tudok felvillantani ebben a bejegyzésben. Ezek mind más képet mutatnak, egy vérbeli metropolisz különböző arcait. A mostani és a következő bejegyzésben többes szám első személyt fogok használni, mert szűk két hétre régi jó barátom, Z. csatlakozott hozzám, és együtt kalandozunk Dél-Amerikában.

20230310_201458.jpg

Ha sétálgatsz BA belvárosában, tényleg nagyon európainak látod. A bérházak nagyjából akkor épültek és olyanok, mint Párizsban vagy Budapesten, csak a pestiekhez képest 2-3 emelettel magasabbak. (Annak idején nem véletlenül forgatták Budapesten az Evitát.) Bő száz éve nagyon futott itt a szekér, volt pénz grandiózus építkezésekre, palotákra, amiknek a tetején világítótorony van (Palacio Barolo), aztán jöttek korrupt politikusok, katonai junták, hiperinfláció - és nem Argentína lett a világ vezető hatalma, hanem egy észak-amerikai ország. A dicső múlt túlméretezett sugárutakban, hatalmas szobrokban és a világ második legnagyobb parlamentjében (és az még csak a képviselőház) is manifesztálódik. Érthető az európai hatás, hiszen rengeteg európai (elsősorban olasz és spanyol) bevándorló formálta az országot. Párizst is megszégyenítő elegáns kávéházaiban még ott kísért Borges szelleme. 

20230310_152759.jpg

Ám a 20. század elején BA az akkor szintén hipergyorsan fejlődő New Yorkkal volt versenyben, nem tudom, hogy ebből a végül elveszített rivalizálásból származik-e, de Buenos Airesnek is megvan a maga Times Square-je, a Plaza de la República, közepén a hatalmas obeliszkkel. Hasonlóan nyüzsgő Broadway-ük is van, tele színházzal, étteremmel, fényreklámmal és persze emberrel, ha kellően későn vetődsz arra. Ugyanis a porteñók (BA lakosai) még a mediterrán életritmusra is rálicitálnak, éjfél után kisgyerekes családok lazán ott korzóztak a központban, az éttermekhez sorban álltak a népek. Erre könnyű magyarázat a napközben tapasztalt hőség, amit a rutinos helyiek sziesztázással bekkelnek ki. 

20230310_111936.jpg

A Boca negyed egy dél-amerikai nagyváros kellően lepattant és kétes közbiztonságú városrésze, ahol a kék-sárga Bonbonera (a legnépszerűbb argentin focicsapat, a Boca Juniors stadionja) remek tájékozódási pont. A Palermo negyed zöld parkjaival, múzeumaival, villáival bárhol a világon elit környék lenne. Puerto Madera kikötői része meg a 21. századi dzsentrifikáció iskolapéldája: egy egész felhőkarcoló-erdő nőtt ki a semmiből, a víz mellett mutatóban még ott vannak a régi daruk, de menő éttermek, hangulatos sörözők és food truckok uralják a régi rozsdaövezetet. 

20230310_172337.jpg

Szóval mindenki megtalálhatja a neki tetsző városrészt a nagyon turistás La Recoleta temető mauzóleumaitól (igen, Evita is ott nyugszik) színházból kialakított gyönyörű könyvesbolton át (El Ateneo Grand Splendid) San Telmo nyüzsgő piacáig. Egyre viszont figyelni kell: a légkondikból csöpögő víz demokratikus, minden gyalogos fejére veszélyes.

20230312_174934.jpg

Buenos Airesből legegyszerűbben katamaránnal lehet átjutni Uruguayba a Río de la Plata torkolatán keresztül. Egy bő óra alatt átér a hajó Colonia del Sacramentóba, ahonnan tiszta időben még épp látszanak BA felhőkarcolói. Colonia a hármas számú turistacélpont Uruguayban (Punta del Este és Montevideo után), még a portugálok alapították 1680-ban. A falatnyi óváros keskeny, kanyargós, macskaköves utcákból, földszintes házakból áll, amolyan Szentendre a közeli világváros árnyékában. Már ott szembesültünk a helyi árszínvonallal, amely versenyre kel a chileivel. Pedig milyen könnyen megszoktam az argentin olcsóságot. De itt legalább nincs 100%-ot meghaladó éves infláció. Viszont igen sok elektromos autót láttunk az óvárosban.

20230312_174529.jpg

Uruguay (amit a rosszmájú porteñók BA külvárosának neveznek), két hatalmas szomszédja szorításában él. Az ország kulturálisan nem sokban tér el Argentínától, a brazil hatásokra még nincs szemem. Főleg a partmenti sáv lakott, a többi részen békésen legelnek a kiváló steak alapanyagok, és sokfelé utak sem vezetnek. Mi is a három fő látványosságra szorítkozunk, bérelt autóval közlekedve köztük. Útközben feltűnő volt a rengeteg szembejövő faszállító teherautó (vajon hová viszik azt a sok fát?), a kínai autók magas száma és a Volkswagen márkájú kamionok jelenléte. Még az autókhoz sokkal jobban értő Z. sem tudta, hogy létezik ilyesmi. Punta del Este durva kontrasztot képez az álmoskás Colonia del Sacramentóval. Miami Beach és Monaco keresztezéseként képzeljétek el: a tengerpart vonalán kilométereken keresztül húszemeletes hotelek és házak követik egymást, a miénk aljában is egy hatalmas kaszinó terpeszkedik, nem ez az egyetlen a városban, az tuti. 

20230313_170626.jpg

Utószezonban értünk ide, nincs akkora őrület, mint január-februárban. Persze a brazil turisták itt vannak, meg a Florida-párhuzam erősítésére sok-sok nyugdíjas és néhány drága sportkocsi. Ma megvolt az első klasszikus strandolásom (napozóággyal, napernyővel meg minden), és - ta-daam - eljutottam a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig. A víz kissé hideg itt, de nem bántam, mert ellensúlyozza a forróságot. 

Szólj hozzá!

Az élet sója

2023. március 08. 02:37 - VNP

Ha Dél-Amerika szépségeiről van szó, a legtöbben Perura gondolnak (főleg a Machu Picchu miatt), illetve a brazil tengerpartra, a Megváltó Jézus-szoborra. Kevesebbeknek jut eszükbe az Amazonas esőerdeje, az Atacama sivatag, az Andok vagy az általam is dicsért Patagónia. De ki a fene gondol Argentína észak-nyugati csücskére, az ország legszegényebb vidékére, aránylag közel a bolíviai határhoz? Áldom az eszem, hogy Mendozából nem egyből kelet felé vettem az irányt, hanem tettem egy északi kitérőt. Több útitárs is azzal a természetességgel emlegette Salta városát, hogy kezdtem gyanakodni: csak nekem nem szóltak, hogy van ott valami kihagyhatatlan?

20230301_113956.jpg

Van egy állandó jelzője: Salta la Linda, vagyis a szép Salta. Nem a völgyben fekvő város a nagy szám, hanem a környéke, amit egynapos csillagtúrákkal lehet bejárni. Persze Salta belvárosára is érdemes időt szánni, legyen szó a katedrálisról, a főtérről és környékéről. Vagy a Museo de Arqueologia kiállításáról, mely három gyerekmúmiát mutat be. Az inkáktól nem állt távol az emberáldozat, a kiválasztott gyerekekkel felmentek egy magas hegyre (jelen esetben egy hatezres vulkánra), aztán a chichával elkábított gyerekek simán megfagytak. Az éghajlati körülmények miatt teljes épségben maradt meg a három mumifikálódott holttest, amik közül mindig csak egyet állítanak ki, háromhetes váltásokban. A másik kettőről meg nézhetsz videókat, fotókat. Persze el is kell jutni a fő attrakcióhoz, addig a mellettük talált tárgyakat lehet vizslatni, a magyarázatokat olvasgatni.

20230303_093355.jpg

Hamar rájöttem, hogy saját szakállamra nem tudom bejárni a város környékét, így első két napon szervezett úton vettem részt. Egész napos programok ezek reggel 7 és este 7 között, mikrobusszal szállítanak, ráadásul igen olcsók. Így aztán jártam sivatagban háromezer méteren, ahol - ameddig a szem ellát - hatalmas kaktuszok nőnek. Meg a Cachi nevű faluban, ahol szinte minden épület hófehér, a nap kíméletlenül süt, a bágyadt turista szuvenírárusok közt igyekszik bejárni az aprócska központot. A legjobb mégiscsak a környező hegyek bámulása volt: itt nem a patagóniai hósipkás távoli kopár csúcsok kápráztatnak el. Szűk völgyekben és hágókon haladtunk, így sokkal közelebb voltak a felhőszemöldökű zöld hegyek, a hol vörös, hol zöld színű kopár, bokrokkal pettyezett hatalmas sziklafalak. Másnak láttam őket délelőtt, és másnak a visszafelé úton, délután. Nem lehetett betelni velük. Kipróbáltam a lámapörköltet, a hús ízre, színre, textúrára is hasonlít a marhára. Még lámaszalámit is vételeztem, az is rendben volt. 

20230301_123748.jpg

Másnap dél felé kirándultunk. A végcél Cafayate városa volt, de itt is az odavezető út miatt volt érdemes befizetni a kalandra. Leginkább Arizona és Colorado juthat eszünkbe párhuzamként: előbbi a kaktuszok, utóbbi a méltóságteljes hegyek uralta táj miatt. Minden kanyar után meg kellett volna állítani a mikrobuszt, és még akkor sem lehetett volna teljesen befogadni a természet ránkszakadó végtelen szépségét. Cafayate is borvidék, volt körbevezetés és borkóstolás egy családi pincészetben. Három fehér és egy vörös került a poharakba. Vajon arrafelé erősebb a fehérbor? Ebéd után malbec (a legjobb argentin vörösbor) és kokatea ízű fagyit fogyasztottam. Visszafelé két ősrégi sziklarepedést néztünk meg közelről, ezeket hajdanán vízesések alakították ki. Olyan szerpentineken jártunk, hogy a Transzfogaras sírva kér bocsánatot a sarokban.

20230302_104451.jpg

Észak felé már saját kezembe vettem a szervezést. Elbuszoztam Humahuacába, onnan visznek el helyi arcok terepjárókkal a 45 percre levő Hornocalhoz, melyet 14 színű hegyként is ismernek. A kilátó 4350 méteren van (új egyéni csúcs), érdemes jobban felöltözni, mert estére lehűl az idő. Meg fontos a sok folyadék, a kokalevelek rágcsálása, kokatea fogyasztása vagy kokacukorkák szopogatása a magashegyi betegség megelőzése érdekében. Késő délután értem fel, távozáskor már naplemente volt, csak hogy bizonyítást nyerjen: a legszebb látvány is fokozható. Útitársaim kényelmesen matéztak, úgy nézték a hegyet. 

20230303_194032.jpg

A maté az argentin nemzeti ital (bár nem csak itt fogyasztják), a yerba maté nevű szárított és összetört leveleket vízzel forrázzák le. A képződő zöld trutyi a maté nevű, leginkább apró vázának kinéző edényben van, abból egy jellemzően ezüst szívószállal fogyasztják. Úgyhogy egy átlagos argentint könnyű felismerni: a hóna alatt termoszt szorongat, abból önt újra és újra forró vizet a matéra. Jellemzően társaságban fogyasztják, úgy jár körbe a maté, mint a tiniknél a cigi. Akkora kulturális beágyazottsága van, mint nálunk a kávézásnak, csak itt még az eszközök mindenhová cipelése sem teher a helyieknek. Kíváncsi vagyok, hogy vajon a covid tombolása idején is (mikor szabad volt találkozni) egymás után szájukba vették ugyanazt a szívószálat.

20230304_085826.jpg

A humahuacai délután és este után Purmamarca volt a következő állomás. Az ottani látványosságot nagy képzelőerővel 7 színű hegynek hívják. Egy ösvényen körbe is lehet járni a bérceket, abban az egy órában is a leesett államat kerestem, ahogy az előző napokon. A település központja még durvábban turistás, mint Humahuacáé, de érdemes ott lófrálni, mert ott találod azokat, akik busszal elvisznek a sómezőkre. A Salinas Grandes ízelítőt ad abból, milyen lesz Bolíviában Salar de Uyuni. Sok dolgot nem lehet a nagy fehérségben csinálni, de az ott dolgozó fotósok kérésre díjmentesen igen jó képeket lőnek a turistákról. Napszemüveggel és naptejjel érdemes készülni.

20230304_123110_006.jpg

Mikor nem érdemes várost nézni? Vasárnap, amikor minden zárva van, szieszta időben, amikor a legtöbben otthon pihennek, és a legnagyobb hőségben, amikor a maradék épeszű ember is behúzódik valami hűvős helyre. Te meg a kánikulától egyre bénultabban bolyongsz egy szellemvárosban. Nekem sikerült ilyen körülmények között megismerkedni Argentína második legnagyobb városával. Csoda, hogy két nappal később szinte rá sem ismertem Córdoba belvárosára? Az ország közepén járunk, nincs földrengésveszély, távol vannak az óceánok, de a hegyekig is 3 órát kell utazni. Légkondi nélkül pokoliak lehettek az itteni nyarak. Vannak szép templomok (a jezsuita negyed 23 éve a világörökség része), izgalmas múzeumok, a környéken jókat lehet kirándulni. De ha nem jutsz el ide, nem maradsz le semmi fontosról. 

20230307_100633.jpg

Szólj hozzá!

A karnevál utolsó éjszakája

2023. március 01. 02:50 - VNP

Egy 24 órás buszút után érkeztem meg Barilochéba, az argentin tóvidék népszerű településére. Igazából még ő is Patagóniához tartozik, annak északi részéhez, valamivel feljebb helyezkedik el, mint az Andok túloldalán található chilei Puerto Varas, amelyről már írtam korábban. A hatalmas Nahuel Huapi-tó partján fekszik, gyönyörű hegyi környezetben. Este volt, mikor elfoglaltam a szállást, ablakomból látni lehetett a tavat, de hangos zene is behallatszott az utcáról. Kiderült, hogy karnevál van. A főtéren színpad állt, előtte tömeg. A főtérre vezető utca volt igazán benépesítve emberekkel, mert ott vonultak a beöltözött táncosok és zenészek. Nagyjából húsz ember alkotott egy csapatot, ők ugyanazt az "egyenruhát" viselték, így különböztetve meg magukat a többi fellépőtől. Másnap, húshagyó kedden megismétlődött a karneváli felvonulás (kicsinyített Rio, gondoltam), hogy hamvazószerdára véget is érjen a mulatság.

 20230221_152856.jpg

Argentínában a városon belüli tömegközlekedéskor egy plasztikkártyával (SUBE) kell fizetni, nincs jegy vagy bérlet. Ezeket a kártyákat a kioszkokban (trafikszerű kisboltok) lehet megvenni és feltölteni, de valamiért Bariloche városában sehol sem találtam, így mindig egy-egy utas húzta le értem kétszer a kártyáját, én meg odaadtam neki az utazás árát. Egy ilyen buszozás után lehet eljutni a már a városon kívül eső Circuito Chicóhoz, melyet a helyszínen bérelt biciklivel terveztem megtenni. A körút szépségét a kilátás adja a tóra meg a környék hegyeire. Közben - ha időd engedi - belefér a strandolás és a nemzeti park meglátogatása is. Nekem a kései kezdés miatt ezekre ugyan nem jutott, de azért a svájci kolóniát meglátogattam. Ezt ne úgy képzeljétek, hogy a derék helvét bevándorlók a városon kívülre szorultak, és máig egy nagy közösségben élnek. Leginkább turistalátványosság ételt, italt, csecsebecséket áruló bódékkal, német/svájci éttermekkel és sörfőzdékkel. Hangulatos kitérő volt egy nagy problémával, mely az egész biciklzésre rányomta a bélyegét. Ez pedig az a rengeteg por, ami az utakat borítja, és amiből sokkal többet nyeltem a kelleténél. 

 20230222_163010.jpg

Az emelkedők és lejtők után másnap hajóra szálltam, hogy egy szervezett túra keretében meglátogassam az Arrayanes erdőt és a Victoria szigetet. A kikötőig eljutni volt a legnehezebb. Ugyanis Barilochéban a tömegközlekedés nincs jól megszervezve. Ugyanazzal a busszal kellett kijutnom, mint az előző napi bringázáshoz, és már akkor is épp csak felfértem, akkora tömeg volt. Amikor meg nem szabadna lekésnem a hajó indulását, két tömött busz megy el lassítás nélkül a megálló előtt, hisz úgysem férne már fel senki rá. Mivel húszpercenként járnak, feladtam a reményt, ám a szállás recepciósának ötlete nyomán egy megállóval feljebb mentem, így a következőre felfértem, és még a hajót sem késtem le. Ott találkoztam először utam során kínai turistákkal (távol-keletiekkel is inkább csak Torres del Painéban), egy bő húsz fős csoport vett részt a túrán. Ha már nyitott az ország, kiözönlöttek a pénzesebbek. 

 20230222_174234.jpg

A főleg arrayanes fákból (chilei mirtusz vagy temu) álló erdőt egy kiépített magasösvényt végigjárva lehetett bejárni. Ezeknek a fáknak az a különlegességük, hogy tannin tartalmuk miatt pirosas színű a kérgük. Második megállónk a lakatlan Victoria sziget volt, az ottani hosszabb séta alkalmából sokféle fenyőt láthattunk, az elszáradt tűlevelek alkotta puha szőnyegen igen kellemes volt lépegetni. Mamutfenyők is nőnek ott, amik a vezetőnk szerint valójában nem is fenyők. Szép nagyok voltak, az egyszer szent. 

 20230225_171735.jpg

Következő állomásom Mendoza volt, az argentin borvidék fővárosa, mely nem esik messze Santiagótól, nagyjából egyvonalban van vele. Mendoza különleges település: a sivatagban van, a hegyekből lefolyó víz, kiolvadó hó biztosítja a vizét, melyet kiterjedt csatornahálózat oszt szét. Ezek a máig nyitott csatornák az utcák két oldalán futnak, komoly veszélyt jelentve a gyanútlan turistáknak. Hasonló mélyedések vannak a fák törzsei körül, azokba is könnyű belelépni. Fákkal pedig tele a város, mégpedig azért, hogy a nyári hőséget csillapítsák. Tanúsítom, remekül végzik a dolgukat a világ minden tájáról odaültetett fák. Dél-Amerika egyik legzöldebb városa Mendoza, melyet alapítása után kerek 300 évvel hatalmas földrengés pusztított el 1861-ben. Így két kilométerrel odább költöztették a várost, bár az óvárosi rész most is megvan a mementóként meghagyott templomrommal. Az új város sakktábla-szerkezete Chicagóra emlékeztet, csupa párhuzamos és merőleges egyirányú utca. Rengeteg busz rója az utakat, de villamosuk is van. 

 20230225_200903.jpg

Mendoza legfontosabb kulturális eseménye a március első hetében megrendezett szüreti ünnepség, a Vendimia, melynek az előkészületeit láthattam. Úgy tudom, a 2023-as szüret kivételesen rossz lesz az aszályok és fagyok miatt. Ám a borok, akárcsak a chilei oldalon, kiválóak. Úgy lehet erről megbizonyosodni, hogy felülsz a megfelelő buszra, mely kivisz a várossal egybenőtt kistelepülésre. Ott biciklit bérelsz, plusz térképet kapsz a környék pincészeteiről, ahol borkóstoláson, vezetett túrán vehetsz részt vagy épp ebédelhetsz is. Tekersz, iszol, jól érzed magad. Kiváló időtöltés, ráadásul már a második bodegában (bodega tour néven fut a program) összespannolsz a többiekkel, legyenek azok írek, lagzira érkező kaliforniaiak, luzerniek vagy dél-tiroliak. 

 20230225_131347.jpg

Napok alatt hozzászoktam a város méreteihez (Santiago óta nem jártam ekkora településen, ha minden igaz), nem túl izgalmas múzeumokat látogattam, sőt felfedeztem az egyetemi mozit. Ahol régi filmeket is vetítenek (Nem félünk a farkastól, Ponyvaregény, Moulin Rouge!, Négy esküvő és egy temetés), meg persze az aktuálisakat is. Így volt szerencsém látni A Fabelman családot Spielbergtől és az Aftersunt az elsőfilmes Charlotte Wellstől. Mindkettő autobiografikus ihletésű, de nagyon különbözőek. Kérdés, jut-e nekik Oscar március elején valamilyen kategóriában. Én elégedett voltam mindkettővel (plusz újra moziélményben volt részem), de egyik sem lesz a kedvencem. Ugyanaz a középkorú fickó tartott mindkettő előtt egy rövid bevezetőt, a közönség nagy odafigyeléssel és türelemmel hallgatta. Nálunk ez nem így megy...

 20230227_140409.jpg

A végére hagytam a számvetést, mert utazásom felénél járok. Három hónap alatt eljutottam öt országba és három fővárosba, bicikliztem Ecuadorban, Chilében két helyen, Argentínában eddig háromszor. Chilében kétszer, Argentínában egyszer voltam moziban (de akkor két filmet néztem meg egymás után). Négy dél-amerikai ország irodalmából tíz könyvet olvastam el eddig. Vonaton még nem ültem, de minden más ismertebb közlekedési eszköz megvolt. Elhagytam két szappantartóm, egy baseball sapkám. Kettétört a műanyag sporkom (fele kanál, fele villa), a második pillanatragasztós kör óta még egyben van. Elszakadt az esőkabátom, de ducktape-pel megjavítottam. Elkerültek a betegségek, a sarkaim és lábujjaim viselik nehezebben, ha sokat kutyagolok szandálban. 4100 méterig jutottam, de több betervezett hegyet (Cotopaxi, Aconcagua) ki kellett hagynom, még ha nem is volt cél a csúcsukra feljutni. Peru félbemaradt, de van esély a folytatásra. Szerencsésen elkerültem a perui zavargásokat és földrengést, a chilei erdőtüzeket. Angolom és spanyolom is javult (utóbbinak nem volt nehéz, hisz szinte a nulláról indult). Egy mélypontom volt, megtanultam belőle, hogy lassítani kell, többet pihenni, csak úgy megülni egy helyen. Az otthoni híreket minimális szinten követem, nem is hiányoznak.

Szólj hozzá!

A nagy Patagónia-összefoglaló

2023. február 21. 16:12 - VNP

Egy hét kimaradt, aminek az volt az oka, hogy az utóbbi időben sokat túráztam, így térerő és szabadidő híján nem volt lehetőségem megírni a következő bejegyzést. De ezen a 24 órás, félidőben buszt váltó úton Barilochéba minden körülmény adott, hogy megszülessen A nagy Patagónia-összefoglaló (ANPÖ).

 20230207_213950.jpg

Utam lassításának szándéka (ld. az előző bejegyzést) egybeesett azzal a ténnyel, hogy a Torres del Paine Nemzeti Park szállásai annyira tele voltak, hogy a tervezettnél 5-6 nappal később jutottam el oda. Tudtam én, hogy Chile (sőt, a bolygó) egyik legszebb része ez a park, de azon nem gondolkodtam, pontosan hol helyezkedik el. Puerto Monttból bizony repülnöm kellett délre, így értem el Puerto Natalest. Onnan még 3 órás buszút volt Punta Arenas, utazásom legdélibb pontja. Ahonnan még 10 órányira van a közkedvelt Ushuaia, a Föld legdélebbi városa. Ushuaiából indulnak hajók az Antarktiszra, de sok turista túrázik a környékén vagy csak elvan ott. Jó lett volna megnézni "A világ végé"-t, de csak rohanás lett volna belőle, meg rengeteg buszon töltött idő, így lemondtam róla.

 20230207_210114.jpg

És milyen jól tettem! Punta Arenas kellően nagy és látványos város ahhoz, hogy 3 éjszakát tölts el ott. Mivel nyár van, és kellően délen voltam, este fél 10 után kezd sötétedni - hosszúra nyúlnak a nappalok. A város a 19-20. század fordulóján indult rohamos gyarapodásnak, fejlődésnek, a gyapjúláz idején. A főleg bevándorlók (horvátok, németek, britek) lakta városban sokan mesés vagyonokat halmoztak fel, erről az akkori európai divat szerint épült házak és a temető nem kevésbé látványos mauzóleumai is tanúskodnak. Ez az időszak egybeesett a tűzföldi (Patagóniától délre elhelyezkedő hatalmas sziget, ezen található Ushuaia) és patagóniai őslakosok szisztematikus kisemmizésével, legyilkolásával és bazári látványosságként való mutogatásával Európában és Észak-Amerikában (például a St. Louis-i olimpia 1904-ben). 

 20230211_115003.jpg

A hostelben egész jó társaság verődött össze, el is mentünk ingyenes jazzkoncertre a színházba, de mivel későn érkeztünk, már nem volt hely. Másnap jóval korábban ott voltunk, de akkor sem volt már hely. Mindkétszer a B-terv lépett életbe, vagyis beülni valahová inni. A finom, de drága chilei sörök mellől második este visszanéztünk a színházba, és a koncert végére bejutottunk. Popslágereket adtak elő jazzesítve, de így is igen kellemes élmény volt a fűtött (!) nézőtéren töltött idő. A társaság nagy része éjszakába nyúlóan kocsmázott (istenem, fiatalok!), így egyedül mentem el egyik reggel egy közeli természetvédelmi területre egy könnyebb túrára, ahonnan nem csak a városra, hanem Tűzföldre is rá lehetett látni. Puerto Natalesbe visszatérve már kezdtem készülődni Torres del Painéra. Megvettem a háromnapi élelmet, mert a menedékházakban aranyárban van az enni- és innivaló, ezért sokan cipelik magukkal a kajájukat. Elmentem biciklivel a milodon, vagyis az tízezer éve kihalt óriáslajhár barlangjához, megtapasztalva a patagóniai táj kopár szépségét és a szél erejét. 

 20230212_093951.jpg

Bizonyám, itt nem csak a reggelek és esték hűvösek, az erős szél gyorsan előveteti veled a hátizsák alján szunnyadó dzsekit, elkél a kesztyű, a sapka és a szőlőzsír is. Cserébe láthatsz az út szélén legelésző lámákat (a helyiek guanacónak hívják őket), ñandukat (a dél-amerikai struccok), hegyvidéki részen pumát (erre nem vágytam, és nem is jött össze csak egy róka). A pampán átvezető nyílegyenes utak mentén térdig-bokáig érő bokrok: elég unalmas a táj. De nem a hegyek közelében! Torres del Paine az Andok egy kis része, néhány hegy látványos együttállása, melyet különböző túrákon lehet megtekinteni. Én a W-túrát választottam, lecsípve a W bal szárát, mert a nagy gleccserhez nem mentem el. Három nap, két éjszaka voltam ott. A többször is felhős, hideg, picit esős, szürke idő ellenére (a fő látványosságnak számító tornyoknál konkrétan havazott, pedig nem voltam magasan) gyönyörű volt a táj a türkiz lagúnáktól a gleccserekkel teli hegyoldalakon át a mesés ormokig. Az argentin részen látottak még jobban tetszettek, ám Torresben az a jó, hogy bármilyen irányban haladsz (én nyugatról keletre), mindig más szögből látod ugyanazt, majd lassan valami egészen újat. Argentínában meg ugyanazt látod szinte végig, csak egyre közelebbről (itt a Chalténból induló egynapos túrákra gondolok, de ezekről később). 

 20230214_102205.jpg

A mászás nem különösebben nehéz (bár van néhány kellemetlen emelkedő) egy közepes vagy azt meghaladó kondícióval rendelkezőnek. 15-25 kilométereket kell naponta megtenni, ami a hosszú nappalokba lazán belefér. Persze nem tanácsos túl nehéz hátizsákot cipelni, még akkor is, ha két helyen lenn lehet hagyni a csúcstámadás előtt. Legyen jól bejáratott túracipőd (bakancsod, sportcipőd - ki mire esküszik), a túrazokni pedig aranyat ér. Nem lett vízhólyagom, sehol nem fáj a talpam, pedig a hosszú szandálos hetek alatt kirepedeztek a sarkaim. A menedékházakban lehetett telefont tölteni, ingyen hideg és meleg vízhez jutni, de a 10 dolláros sörökről lemondtam. 

 20230216_221128.jpg

Argentínát a legturistásabb részeivel indítottam. El Calafate a közeli Perito Moreno gleccser miatt népszerű, El Chaltén meg a két ikonikus hegycsúcsot megközelítő túraútvonalak miatt. Calafate a nagyobb település, a Lago Argentino partján helyezkedik el. Szerencsém volt, mert most van a tó születésnapját ünneplő fesztiváljuk, ami ingyenes szabadtéri koncerteket jelent minden este a helyi, 2015-ben átadott amfiteátrumban. Érdekes, hogy nem árulnak alkoholt, persze húst sütnek (hisz Argentínában vagyunk), de megoldják az egészet szemetelés nélkül. Hallottam diákzenekart (túl korán mentem ki) meg egy bájgúnár fickót romantikus dalokat énekelni, de annyira hideg volt első este a szél miatt, hogy nem maradtam a fő fellépőre. Másnap komolyan beöltöztem, de akkor nem fújt a szél, így sokkal enyhébb idő volt. Először egy öreg rockbandát láttam, akik skával keverték a műfajt, láthatóan vicces fickók voltak. Majd a helyi Beton.Hofi jött a tizenévesek nagy örömére, az ő trap koncertjét nem hallgattam végig, nem az én világom. 

 20230216_160421.jpg

A gleccser viszont lélegzetelállító volt: egyszerre grandiózus és utánozhatatlanul szép. Négy órám volt rá, úgyhogy a bejárható útvonalak minden pontjáról jól megnéztem magamnak. Aki akarja, hajóval közelebb mehet, sőt jó pénzért hágóvasakkal vezetett túrán rá is lehet menni, viszkizni a poharadban a jegével. Én hamar megunom a szép látványok nézését, lövök még pár képet, aztán veszem a kalapom. Itt viszont nem tudtam betelni a látvánnyal, fotóból is sokkal többet készítettem a szokásosnál. Egyértelmű jelek, hogy ilyen szépet még sosem láttam (talán a Grand Canyon, de nem tudom összehasonlítani a kettőt). 

 20230218_142515.jpg

Ez két napig volt érvényes, mert akkor volt az első nagy túrám El Chalténből. Ez a település olyan, mint a westernfilmek városkája, a főút két oldalán álló faházakkal. Csak itt éttermek, kézműves sörözők, túraboltok, pékségek, élelmiszerüzletek váltják egymást. Minden a turizmusról szól. Szóval először a Laguna Torre volt a cél, mely a Cerro Torre csúcshoz esik közel. Másnap pedig a Laguna de los Tres, amely a Fitz Roy csúcshoz. Mindkettő oda-vissza 20 kilométer, egy-egy komoly emelkedővel. Nem tudom szavakkal jól leírni, nézzétek meg a fotókat! Szerencsés vagyok, hogy láthattam ezeket a csodákat, és hogy az időjárás is tökéletes volt.

 20230219_141718.jpg

Argentína sokkal olcsóbb Chilénél, viszont van egy kis gubanc a fizetéssel. Ha kártyával fizetnél vagy ATM-ből vennél fel pénzt, akkor a hivatalos árfolyammal számolnak, ami számodra sokkal kedvezőtlenebb. Egy dollárért 192 pezót kapsz, míg a valós árfolyam 370. Bár állítólag később a MasterCard megtéríti a különbözetet, a turisták a Western Uniont használják. Online utalnak maguknak pénzt, amit a kedvező árfolyamon vesznek fel pezóban. Nagyvárosokban vannak félhivatalos pénzváltók, akik szintén a neked jó árfolyammal dolgoznak. Chalténban szinte minden boltban elfogadtak vagy váltottak eurót, dollárt, de az ötvenesnél kisebb címleteket már kedvezőtlenebb árfolyamon. Argentínában még a magyarnál is nagyobb az infláció (meg régebb óta tart), ám a jegybank nem bocsát ki ezresnél nagyobb címletet, pedig a pezójuk most épp annyit ér, mint a forint. Így aztán időről-időre nagyon vastag pénzkötegekre teszek majd szert, ami ugyan jól néz ki, de nagyon nem praktikus.

4 komment

Vulkánok, tavak és egy sziget szellemei

2023. február 07. 01:16 - VNP

Több mint két hónapja vagyok úton. Több ezer kilométert tettem meg földön, vízen, levegőben. Dél-Amerika északi csücskéből hamarosan eljutok Patagónia legdélibb szegletébe. Most érzem azt, hogy leszívta az erőm a folyamatos tervezés, utazás, városnézés, természetjárás - vagyis a hátizsákos életforma. Lassítok, mert fel kell töltenem a lelkesedés, rácsodálkozás, kíváncsiság raktárait. 

20230130_205135.jpg

A Villarica-tó keleti partján fekszik Pucón, a chilei tóvidék legfelkapottabb települése. Népszerűsége hasonló okokból ered, mint az ecuadori Bañosé: fekvésének köszönhetően rengeteg program közül választhat a turista. A strandolás és hajókázás mellett adottak a vadvízi és egyéb extrém sportok, fehér hósapkás vulkánok uralják a horizontot, így vannak forróvizes források is. Meg persze lehet vulkánt mászni vagy csak simán túrázni. A tipikus hegyi üdülőváros főutcája lehetne akár Aspenben is: túrabolt, étterem, utazási iroda, kávézó, ecovintage bolt, vonuló turisták - ezek váltják egymást tetszőleges sorrendben. 

dsc00075.JPG

A tízórás buszozás utáni reggelen kevés jelét mutattam az aktivitásnak, a hostel recepcióján egy délutáni hidrospeedet foglaltam le. Addig a városban és a tóparton sétálgattam, figyeltem a fekete, vulkanikus kőmorzsalékon napozókat. A hidrospeed abban tér el a raftingtól, hogy egy könnyű deszkára hasalva zubogsz le a megvadult folyó hullámain. Itt is beöltöztetnek termó ruhába (plusz mentőmellény, békatalp, sisak), mert egy órát töltesz a vízben. Most nyár van, a víz nem igazán hideg, 10 fokos, nem is fázott senki. Cserébe a vízszint 4 méterrel alacsonyabb a tavaszinál, sokkal sekélyebb vízben kell sodródni, lehetőleg úgy, hogy ne verd be magad minden kőbe. Hat izraeli fiatallal (a sorkatonai szolgálat utáni megszokott világjáráson voltak) és egy chilei párral alkottuk a csapatot. Szépen betanítottak (főleg a hátról hasrafordulás a fontos mozdulatsor), aztán hagytuk, hogy vigyen a sodrás. Remek szórakozás volt, adrenalindús élmény.

20230131_120251.jpg

Másnap nem a Villarica megmászását választottam, ami mindennel együtt 150 dollárnak megfelelő chilei pezó lett volna, hanem a Santuario El Cañi természetvédelmi területet. Mint annyi minden Chilében, ez is magánkézben van. Ennek ott a jó oldala jelentkezett: ízlésesen kitáblázott ösvények, kis kiadvány és szóbeli tájékoztatás a bejáratnál, túrabot biztosítása. A bambuszbotot az első pihenőnél felejtettem, de nélküle is könnyen megmásztam az út eleji durva emelkedőt. Utána már hatalmas coigüe fák szegélyezték utam, szemmagasságban bambusz nőtt. Ahogy haladtam, feltűntek a jellegzetes araukáriák (délfenyők), majd a kisebb-nagyobb lagúnák. A kilátóból pedig négy vulkánt is lehetett látni. Rengeteg gyík mutatta magát, az út bizonyos szakaszait pedig mély por borította. Ez akkor igazán gond, ha valaki halad előtted, te meg nyeled az általa felvert port. Gyönyörű tájon túráztam!

20230202_162124.jpg

Amíg Pucón környéke a helyi buszokkal is remekül bejárható, következő állomásom, Chiloé szigete autós utasoknak mutatja meg szépségei javát. A települések kevésbé izgalmasak, az épített környezet két dolog miatt érdekes. Különlegesek a sziget színes fatemplomai, ezekre túra is épül. A castrói nagyot láttam, kívül-belül fából készült. Kívülről bádoggal borítják őket, hogy megvédjék a sós tengeri széltől, Valparaísóban is ugyanezt a technikát alkalmazzák sok faépületen. A sziget központjában, Castróban láthatók a színesre pingált cölöpházak (palafitos), rajtuk kívül egy jellegzetes helyi étel, a curanto érdemel említést. Úgy készül, hogy ásnak egy gödröt a földbe, köveket forrósítanak fel, majd óriásrebarbara levelekbe tenger gyümölcseit, húst, krumplit, töltött tésztabatyut pakolnak, és az egészet eltemetik. Majd kellő időben kiszedik, te meg eheted a gigantikus adag curantót. Kell ennél jobb? Ez a fajta gasztronómia az őslakosokra és a hódító spanyolokra sem jellemző. Ezen, a halászatból élő szigeten mégis miképp jelenhetett meg? A legvalószínűbb elmélet szerint a polinézek (akik szintén főznek így) valamikor eljuthattak Chiloéra, és otthagyták emlékbe ezt a technikát. A helyiek előszeretettel esznek és árulnak algákat is, egyik típus egy köteg nadrágszíjra, egy másik zöld szivacstömbökre emlékeztetett.

20230203_152842.jpg

Autó híján a helyi buszokra támaszkodhattam. Egy szálláson laktam egy chilei-német vegyes családdal, ahol az anyuka egyik nagymamája magyar, kilencven fölött van, Ajkán él. Velük jókat beszélgettem, ők ajánlották a Chiloé Nemzeti Parkot. Zárójel: ők a második értelmiségi pár, akiknek a magyar irodalom Kristóf Ágotát jelenti. Azt, aki franciául írta a műveit, a legismertebb könyvét, A nagy füzetet is. Mivel a férj az egyetemen színházzal foglalkozik, ő Molnár Ferencet is ismerte. Mire lehet ebből következtetni? Lehet? Na, de vissza a nemzeti parkba! A belépő áráért három (?) különböző tájat járhattam be. A tavi világot, mely észrevetlenül ment át lápvidékbe, az pedig hasonló ügyességgel alakult át erdővé. És akkor a Csendes-óceán partjáról még nem is szóltam, az erdő majdnem odáig ért. A chiloéi mondavilág amúgy igen kiterjedt, sok furcsa lénnyel népesítettek be a szigetet, rájuk szobrok, képek emlékeztetnek.

20230204_145941.jpg

Puerto Varast, mely a Llanquihue-tó partján fekszik, német telepesek alapították 1853-ban (ahogy a tőle 21 km-re fekvő Puerto Monttot is, mely Manuel Montt chilei elnök nevét viseli, aki az alapításkor az ország elnöke volt; Antonio Varas meg a belügyminiszter), épületeiben is őrzi a germán örökséget, miközben kedvelt turista célpont. A tó fölé magasodó hósipkás Osorno vulkán nem csúf látvány. Vízesések is vannak a környéken, de a nyári vízszint miatt azt gyanítom, nem a legjobb formájukban láttam őket. Kis Pucónnak is nevezhetnénk, Merrell boltot The North Face szaküzlet követ. Meg persze ott van a viccesen hangzó Supermercado O'Higgins. Bernardo O'Higginsről országszerte mindenféle el van nevezve, még focicsapat is, hiszen ő az alapító atyák egyike. Családneve részben ír származásáról tudósít. Puerto Varasban még egy alagsorban működő kis moziterem is van, ahol volt szerencsém látni A sziget szellemeit. Nem mondom, hogy mindent értettem az ír dialektusból, Bernardo O'Higgins meg nem volt ott, hogy segítsen. 

Szólj hozzá!

Ez egy másik világ

2023. január 30. 03:45 - VNP

Dél-Amerikában utazva egyre kevesebb dolgon lepődöm meg: hozzászokom, hogy autók csomagtartójából vagy rakteréből árulnak gyümölcsöt, süteményeket, tortákat. A járdára kiterített használt ruhákhoz, ócskaságokhoz, értéktelen vackokhoz. A tömegközlekedésen ételt, italt, fagyit, ékszereket árusítókhoz. Kihámozom a spanyol hadarásból a lényeget. De arra nem számítottam, hogy Chile jobban hasonlít majd a nyugati, fejlett országokra, mint a szomszédaira. Akkora váltás volt Peru (meg Kolumbia és Ecuador) után, mintha Észak-Macedóniából hirtelen Belgiumba repülnél. Miben nyilvánul ez meg? Sok kis dologból adódik össze: ki vannak írva az árak, vannak utcanévtáblák, szinte mindenhol lehet kártyával fizetni, kapható csapolt sör, a települések kinézetben, rendezettségben mintha 10-20 évvel előrébb járnának. 

20230125_163634.jpg

Miért áll ennyivel jobban a chilei gazdaság? Erre csak nagy vonalakban tudok válaszolni. 1879-1883 között háborút nyert Bolíviával és Peruval szemben, értékes kikötőket és még értékesebb bányákat szerezve. A háborús hősökre mindenhol szobrok, utcanevek emlékeztetnek. 1970-ben szabad választások után a marxista Salvador Allende került hatalomra, aki a rézbányákat is államosította. Ez nagyon nem tetszett az onnan kiszorult USA-nak, meg amúgy sem akartak erősen balos kormányt Chilében, így a CIA hathatós közreműködésével 1973-ban országos sztrájkok kezdődtek, majd Pinochet tábornok katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. Az elnöki palota ostroma közben Allende meghalt. A diktatúra első 4 éve volt a legvéresebb, tízezreket börtönöztek be és kínoztak meg, ezreket öltek meg. Hogy ne maradjon nyoma a gyilkosságoknak, sok holttestre síndarabokat rögzítettek, majd katonai helikopterekből a Csendes-óceánba dobták őket. Jártam a Villa Grimaldiban, mely Santiago szélén helyezkedik el, ott volt a fő, titkos börtön, bár eredetileg étteremnek épült. 

20230126_111819.jpg

Miközben brutális elnyomás volt, a gazdaságot a chicagói fiúk irányíthatták, Milton Friedman (akiről egyetemet neveztek el Budapesten) közgazdász tanítványai. Így Chile lett a neoliberális gazdaságpolitika laboratóriuma: kemény megszorítások, szociális ellátások visszavágása, privatizálás. Ami nem működött Kelet-Európában a rendszerváltások után, az látszólag sikeresen megerősítette a chilei gazdaságot, Dél-Amerika leggazdagabb országa lettek. Merthogy az ország demokratizálódása óta eltelt bő 30 évben ugyan szelidült a szabadpiaci megközelítés, de az irány változatlan maradt. Csakhogy elfeledkeztek a szociálpolitikáról: nem erősítették meg a letört szakszervezeteket, a nyugdíjak kérdését sem tudták megoldani. Ugyanis még Pinochet idején magánnyugdíjalapokba lehetett a fizetésed egy részét utalni, aztán azok piaci teljesítményétől függött, hogy mennyi nyugdíjat kapsz. Érdekes módon az alapok vezetőiből milliárdosok lettek, a chilei idősek többsége meg 200-300 dollárnak megfelelő nyugdíjat kap, miközben az árszínvonal 80 százaléka az Egyesült Államokénak. Így a legtöbb nyugdíjas kénytelen továbbra is dolgozni, hogy ne haljon éhen. A világon kevés olyan ország van, ahol nagyobb társadalmi egyenlőtlenségek lennének. A felsőoktatás fizetős, de mivel tanárhiány van, a tanárszakosok ingyen tanulhatnak, utána viszont legalább hét évig a közoktatásban kell dolgozzanak. Szóval senkit se tévesszen meg a látszat.

20230124_112656.jpg

Pedig a fővárosban nagyon szépen működnek a látszatok. Szép, nagy, modern reptér fogadott, gyors útlevélellenőrzés, a Cabify-sofőr (aki amúgy bróker) zsírúj Toyotával közlekedik és még angolul is tud. Santiago tiszta, rendezett, élhető (pedig elővárosokkal együtt 6 millióan lakják), egyből beleszerettem. Főleg a bohém Lastarria és Bellas Artes negyedek miatt, ahol egymást érték a kézműves pékségek, hangulatos kávézók, egyedi szuvenírboltok. Sőt, művészmozit is találtam, a múltból hálisten ottragadt El Biografót, ahol a mérsékelten jó A menüt is jobb étvággyal fogyasztottam. Bármelyik európai nagyvárossal felveszi a versenyt. A prekolumbián művészetet bemutató múzeum elsőrangú. Sajnos az emeleti rész ideiglenesen zárva volt, de a Chile területén élő őslakosokra koncentráló egyetlen terem annyira gazdag és jól rendszerezett volt, amilyenről magyar múzeum csak álmodik. A sámánizmusról szóló időszaki tárlat kevésbé volt izgalmas.

20230122_124148.jpg

Ott van Dél-Amerika legmagasabb felhőkarcolója (Sky Costanera), 300 méter magasból (csak pár méterrel alacsonyabb az Eiffel-toronynál) gyönyörű a kilátás. Sky Costanera Sanhattan negyedének szélén helyezkedik el, mely tele van felhőkarcolókkal, ugyanis a város pénzügyi központja. Kevésbé fenszi helyen van a városi piac és a temető, utóbbiban nyugszik Allende elnök és családja és persze sok más volt államelnök és fontos chilei. Isabel Allende, aki az elnök unokahúga, Kísértetház című mágikus realista regényét olvasom éppen. A piacon pedig olcsóbban lehet megebédelni, mint a város más részein.

20230122_113828.jpg

A fővárostól nyugatra, az óceán partján fekszik Valparaíso. Az 1906-os földrengésben szinte minden összedőlt a városban, 1914-ben megnyitott a Panama-csatorna, így a kikötő elvesztette jelentőségét. Ezt a két elemi csapást is átvészelték, Valpo él és virul. Persze olyan, mint sok más kikötőváros: néhány méter választja el egymástól a romos, elhagyatott házat a színes-szagos turistalátványosságtól. Róma 7 dombra épült, Valparaíso 42-re. Ezekre végtelen lépcsőkön vagy felvonókkal lehet feljutni, több helyről remek kilátás nyílik a városra és az öbölre, sőt a szomszédos Viña del Marra is, ahol strandolni lehet. Valpo a kóbor ebek paradicsoma, mindenhol ott döglenek, úgy kell kerülgetni őket meg a sok kutyagumit. Náluk csak street art terjedt el jobban a városban, emlékezetes festmények borítják a falakat. Sőt, a helyiek óvják, védik őket, büszkék rájuk, beépültek a helyi kultúrába.

20230125_161910.jpg

Innen buszoztam el a Casablanca völgybe, ahol az egyik borászat látott vendégül jó pénzért. Körbevezettek, megismertem a történetüket, láttam a pincét s a hordókat, majd jött a kóstolás. Egy kaliforniai nyugdíjas kínai pár vett még részt benne, csak a nő ivott, kiderült a Napa Valley visszatérő vendégei, rengeteget utaztak a világban. A borok mellé kaptunk sajtot, olajbogyót, borecetbe és olívaolajba mártogatható kenyeret, diákcsemegét meg persze vizet. Eredetileg négy bor volt az árban, de végül hatot kaptunk, nem rossz deal. És a narancsbor kivételével mind finom volt. 

20230128_161929.jpg

A híres chilei borok miatt szálltam meg a Colchagua völgyben, Santa Cruz városában. Onnan biciklivel meg lehet közelíteni sok borászatot, ahol vagy befizetsz túrára és/vagy borkóstolásra, vagy simán beállítasz, mint én, és kérsz egy pohár bort. Tudtam, hogy a helyek többségében nem adnak majd, de a megtett út és a táj is kellő motiváció volt. Így is lett, nem kellett attól tartanom, hogy a fejembe száll az alkohol. Viszont két helyen is ingyen kínáltak meg. Santiagóhoz hasonlóan végig sütött a nap, dögmeleg volt. Chilében olyan, számomra ismeretlen borfajták vannak, mint a carménère, petit verdot, malbec, cinsault. Ezek mind vörösek, de azért fehérbort és rosét is készítenek errefelé. Mit ne mondjak, az olcsóbbak is nagyon jóknak tűntek.

Szólj hozzá!

Áll a bál (és a forgalom) Peruban

2023. január 21. 20:13 - VNP

Pár mondat Guayaquil városáról. Ecuador legnépesebb települése (2,7 millió lakos), fő tengeri kikötője, mely a Guayas folyó torkolatánál helyezkedik el. Ilyenkor nyáron izzasztóan párás meleg van, nem könnyű elviselni. Főleg, ha nem légkondis a szobád. Alig találkoztam turistával, pedig a Galápagos-szigetekre Quitóból és innen lehet csak repülni (a quitói gépek furcsa módon mind leszállnak Guayaquilben, majd úgy mennek tovább). Az utcák egyirányúak, nekem Harlemet juttatták eszembe. Mert a közbiztonság nem a legjobb, mindenhol sztorik keringenek a turisták körében a rossz tapasztalatokról. Bár az igazság az, hogy a bűncselekmények jó része nem az idegeneket éri, hanem bizonyos helyieket, ugyanis bandaháborúnak nevezhető viszonyok vannak. Egy taxis mutatott videót egy aznapi lövöldözésről, a saját WhatsApp-csoportjukba kerülnek fel ezek a felvételek. Érdekes, hogy nekik egyszerűbb azon tartani a kapcsolatot (rövid hangüzenetekkel), mint CB-rádión. 

 20230108_173038.jpg

Sok pénzből szépen megcsinálták a hosszú partmenti sétányt (ez az El Malecón), annak egyik végéből lehet felmászni a Santa Ana csúcsra, melynek tetején egy látogatható kis világítótorony van. Izgalmas hely a Bolivár park, ahol a fákon és a talajon leguánok tanyáznak, a tavacskában kis teknősök. Kevés ilyen nagyvárosi park lehet a világon. Itt voltak turisták, szorgalmasan fotózták is a lustán napozó hüllőket. Egyik nap elmentem a folyó egyik szigetére (Isla Santay) mangrovét, madarakat nézni. De különben sok látnivaló nincsen.

 20230116_184108.jpg

Vasárnap érkeztem Peruba, első állomásom Mancóra városa volt, egy óceánparti, szörfös körökben népszerű hely. Szállásom a parton volt, néhány méterre a hullámoktól. A város 15-20 perc gyaloglásra. Sokmindent nem lehet csinálni, ha nem vagy szörfös vagy nem akarsz a strandon dögleni. Fürdeni nehézkes a nagy hullámok miatt, én is megtapasztaltam a visszahúzódó hullámok szívóerejét, mely ránt befelé a nyílt vízbe. A helyiek közül sokan motoros riksákkal járnak. Ha jól emlékszem, itt láttam azt, hogy egy négytagú család ült egy sima motoron, apa és anya szendvicsében a két gyerek. Peru szemetesebb a két korábban látott országnál, közlekedésben Kolumbiához áll közelebb, vagyis gyalogosként nagyon észnél kell lenned. Az autóknak van közlekedési lámpájuk, a gyalogosoknak meg minek? 

 20230118_094702.jpg

Chiclayóba azért mentem, mert a város mellett van egy kiváló múzeum (Museo Tumbas Reales de Sipán), mely a területen élő mocse/mocsika kultúrának állít emléket. A térségben 1987-ben fedeztek fel egy uralkodói sírt, melyet a régészek szépen feltártak. A húsz éve nyitott múzeum anyaga a sírban talált tárgyakra épül. A háromszintes épületet a felső emeletről lehet megközelíteni, onnan haladsz lefelé, akárcsak tették azt a régészek. Hogy a végén eljuss a Sipán sírjához, mely jelentőségében, gazdagságában nevezhető a dél-amerikai Tutankhamonnak. A mocsék fazekas mesterségükről nevezetesek, de ötvösnek is kiválóak voltak, ebben a sírban rengeteg arany és ezüst ékszert találtak. A sír alatt egy régebbi sírt volt, azzal az uralkodóval nemcsak asszonyokat, gyerekeket, őröket temettek el, de lámákat is. A mocsékat a csimuk igázták le/váltották ebben a régióban, őket meg az inkák. 

 20230118_110717.jpg

Chiclayo nekem elég szegényesnek, lepattantnak tűnt, a hotelem is ilyen volt, így egy nappal korábban továbbálltam onnan. Azért is, mert 19-re országos sztrájkot hirdettek, és nem akartam ottragadni. December 7-e óta van belpolitikai válság Peruban. Az elnök, hogy törékeny hatalmát megszilárdítsa, önpuccsot hajtott végre, de olyan ügyetlenül, hogy a szenátus börtönbe juttatta. Az elnök hívei tüntetni kezdtek, leginkább az ország déli részén. Több helyen erőszakosak voltak a megmozdulások, a rendőrök válasza is hasonló volt. Limának nincs elég hatalma vidéken, így a rendfenntartók nem tudták elfojtani az egyre erősödő mozgalmat. Sajnos elég sok áldozata van a tüntetéshullámnak, mely 19-én már a fővárosban folytatódott. A még decemberben elkezdett civil útlezárások (követelik a mostani elnök lemondását, őt teszik felelőssé a rendőrség túlkapásaiért, a szenátus feloszlatását és a fogoly elnök kiengedését) észak felé terjedtek, megbénítva sok fontos út forgalmát.

 20230119_150932.jpg

Trujillo az ország második legnagyobb városa (800 ezer lakos), belvárosa szép, rendezett és tiszta, főtere az egyik legszebb ebben a műfajban. A belváros bővelkedik a kolonialista stílusú épületekben, a főtéren állók vidám színekre vannak festve. Állandó tavasz van, nappal 24 fok körül. Ideálisnak mondható. A mocse kultúrát itt két "piramis" képviseli, a Huaca del Sol y de Luna, vagyis a Nap és a Hold piramisa. Utóbbi látogatható csak, ám 5-6 éve elfogytak a szponzorok, így leállt a feltárás, pedig még rengeteg munkát igényel például a két piramis közti település kiásása. Jellemző módon magáncégek adtak eddig is pénzt, az állam valamiért nem szállt be, pedig Peruban aztán tudják, mennyi pénzt tud hozni a turizmus. A jelenlegi bizonytalan helyzet miatt sokkal kevesebb a látogató, így én voltam az angol nyelvű vezetett csoport egyetlen tagja. Privát, angolul jól beszélő guide, nincs tömeg, kell ennél több? Főleg, hogy a körülmenyek ellenére milyen épségben megmaradtak a díszített falak. A múzeum is színvonalas, tárgyakban gazdag tárlattal rendelkezik.

 20230119_123216.jpg

A csimu kultúra fővárosa a mai Trujillo határában helyezkedett el. Chan Chan a világ legnagyobb vályogból épített városa volt, virágkorában állítólag százezren lakták. A környéken elég ritkán esik, de amikor beüt az El Niño (20-30 évente), akkor a vályognak annyi. Nem csoda, hogy jelenleg csak romokat látunk, de ezek a romok a világörökség részei. Itt is ugyanaz van, pénzhiány miatt leállt a további feltárás, a kilenc palota közül egy van megtekinthető állapotban. Míg a mocséknál volt emberáldozat, addig a csimuknál csak állatokat áldoztak. Az itteni látnivalók kevésbé voltak izgalmasak számomra, ezen a gyenge angolsággal kommunikáló vezető és a jóval messzebb elhelyezkedő szegényes múzeum sem segített. A terv az volt, hogy Limában folytatom az utam, de egy huszárvágással ma Santiagóba repülök, és akkor térek vissza Peruba, mikor a déli rész is bejárható lesz. 

20230120_105209.jpg

Szólj hozzá!

Őslények földjén

2023. január 17. 02:06 - VNP

Utazni sokan szeretnek. Eljutni távoli, különleges, szép, kalandokat kínáló, esetleg népszerű vagy alig ismert helyekre. A lényeg, hogy térben szoktuk elképzelni az utazást. Mára már szinte mindenhová el lehet jutni, ha kellően vastag a pénztárcád. Be lehet fizetni atomtengeralattjáróra, űrutazásra, de tán már a Mars-expedícióra is megvannak a jelentkezők. Jószerével nincs már olyan térség, ahová ne lehetne - ha nem is önállóan, de szervezetten bizonyosan - elutazni.

 20230112_164913.jpg

Mikor a Galápagos-szigeteken voltam, mintha nem térben, hanem időben utaztam volna. Vissza azokba az időkbe, amikor még a hüllők voltak a Föld urai, és ők népesítették be Galápagos zord, vulkanikus szikláit. Az idő percepciója is megváltozik, mikor egy lustán napozó leguánt figyelsz, vagy a komótosan mozgó óriásteknősöket. Tudom, nehéz lassítani életünk sebességén, de ezeket a régmúltból ittragadt állatokat figyelve azt gondolom, érdemes megpróbálnunk. Legalább egy kis időre felvenni egy jóval lassabb ritmust, kitágítani a perceket. 

 20230111_142853.jpg

A szigetekre elutazni nem olcsó mulatság, a belépéskor legombolnak rólad 100+20 dollárt, ott a repülőjegy, szállások, utazás, kaja, programok. És gondolhatjátok, ott minden drágább, mint a kontinensen. De ha van rá bárkinek lehetősége, ne hagyja ki, élete meghatározó élménye lesz! Inkább ne szervezz más programot Ecuadorban, spórolj Galápagosra, hogy minél tovább maradhass a szigeteken! És akkor beleférnek a 4-8 napos hajótúrák is, amikkel olyan eldugott gyöngyszemeket is láthatsz, amiket más módon lehetetlen. 

 20230113_110248.jpg

Mivel én hat hónapra tervezek, a költségvetésbe sajnos nem fért bele a többnapos hajótúra. Négy éjszakát töltöttem ott, kettőt Santa Cruz, kettőt San Cristobal szigetén. Mellettük még Isabela a legkedveltebb úticél a turisták körében. A szigetek között nincs jól megszervezve a közlekedés, kora reggel és kora délután van időpont, semmi több. Viszont nem egy nagy hajó visz át 2 óra alatt egyik helyről a másikra, hanem sok kicsi. Ott is számos ügynökség működik, mind más hajóra árulja a jegyeit. Ha ennyi hajó van, miért nem lehet óránként vagy kétóránként indítani párat? Jó, kifizeted a 30 dolláros jegyet (csakis készpénzben, felejtsd el a kártyát), de ezzel még nincs vége. Egy vízitaxi visz el a hajóig, 1 dollár. Az hoz ki a partra is, még 1 dollár. Santa Cruz szigetén belépéskor és kilépéskor is fizetned kell 1 dollár adót. Ezeket miért nem lehet beépíteni a jegyárba? Apróság, de sokat jelentene a turistáknak. 

 20230113_103109.jpg

Komoly távolságok vannak a három említett nagy szigeten, így rá vagy szorulva a közlekedési eszközökre. Persze lehet biciklit bérelni, ott vannak a buszok (nehezen kiszámítható menetrenddel), amik viszonylag olcsók, és a taxik, amik drágák, de mindig kéznél vannak. Galápagoson minden taxi fehér pick-up, jellemzően japán márkák (főleg Toyota, de van Mazda is), sok a Chevrolet. Fix árakkal dolgoznak, ha négyen összetársulnak, már egész jól megéri. 45 ezren laknak a szigeteken, ebből 25 ezren Santa Cruzon. Többen azért költöznek oda Quitóból, Bañosból, mert nyugi van, és az ország más részeihez képest jó a közbiztonság. 

 20230111_193342.jpg

Két dolog mindenképp legyen nálad Galápagoson (pénzen kívül): fürdőruha és fényképezőgép. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen remek strandok vannak ott, és hogy könnyűbúvár felszereléssel is milyen csodákat láthatsz a víz alatt. A legfinomabb szemű fehér homok, csendes öblök, ezerféle kékben játszó víz. Épp csak a pálmafák hiányoznak, de helyettük ott vannak a kaktuszok. Lehet fürdeni, dögleni a parton az oroszlánfókákkal, de nekem izgalmasabb lemerülni a tenger élővilágához. San Cristobal szigetét kerültük meg egy hajós túrán (akkor mégis voltam egyen?), három megállónal is lehetett snorkelezni. Kaptunk búvárruhát (rövidujjú kéznél és lábnál), békatalpat meg pipa+szemüveg kombót. Nem mertem mélyre merülni, inkább lebegtem, de annyira tiszta volt a víz, hogy messzire el lehetett látni benne. És mivel sosem csináltam még ilyet, kellően ügyetlen voltam, de a látvány mindenért kárpótolt.

 20230111_141658.jpg

Mikor kartávolságra úsznak tőled kisebb-nagyobb halak, később meg egész halrajokat látsz a semmiből fölbukkanni, azért az nem rossz. Komoly korallok nincsenek arra, de az a kevés amit láttam, lenyűgöző volt. A mélyben pihenő cápákat vagy a pár másodpercre feltűnő pörölycápát megpillantani borzongatóan jó érzés. A kedvenceim vitathatatlanul a víziteknősök voltak. Volt némi Nemo-flessem (bocs a szójátékért) a színes halakat nézve is, de a teknősöknél egyértelműen. Tényleg azok a végletekig lelazult lények, akik elúszkálnak körülötted, nem sietnek sehova. Nem félnek tőled, hagyják, hogy megsimogasd a páncéljukat. A csúcspont az volt, mikor egyszerre négyet láttam. 

 20230113_155830.jpg

Oroszlánfókát látni a legegyszerűbb, ott lebzselnek mindenhol, néha igen messze a víztől. Olyan viszont sehol máshol nincs, hogy a strandon az ember és a fóka egyenrangú félként napfürdőzik. Olvastam és tudtam, hogy a Galápagoson élő állatok sokkal közelebb engednek magukhoz, mint azt mi megszoktuk (a kis gyíkok vagy a pintyek is), de nem jött, hogy elhiggyem, hogy 20 centire tőlem két fóka feküdt, és cseppet sem zavarta őket a jelenlétem. De azt is csodálom, hogy a turisták sem éltek vissza a helyzettel, senki nem piszkálta, heccelte őket, vagy a kísértés ellenére sem gyámbászták a cuki bébifókákat. Közelről erős szaguk van, csípik őket a legyek, és a hangjuk, hát azt nem nevezhetjük szépnek. 

 20230112_143403.jpg

Leguánból is rengeteg van, őket is meg lehetne érinteni, ha szabad lenne, néha majdnem rájuk léptem, annyira nem vettem észre őket. A halpiacon a show-t a fókák és a szürke pelikánok csinálják, várják, szinte követelik, mikor pottyan nekik valami finomság. A turisták meg nagy élvezettel filmezik őket, mondjuk nekem is fülig ért a szám, mikor ezeket a jeleneteket láttam. A kéklábú szula is jelképe Galápagosnak, őket a településeken nem látni, ahogy az óriásteknősöket sem. Vigyáznak rájuk, tojásaikat begyűjtik, 7 éves korukig az "oviban" laknak, kellően megerősödve engedik ki őket a saját szigetükre. Mert minden szigeten más alfaj él. Így egyre több az óriásteknős, komolyan gyarapszik a populáció. Láttam például 2023-ban született csöppségeket is. Meg kifejlett példányokat: hallod szuszogni őket, ráncos, nagyon hosszú nyakuk, és már fiatal korukban aggastyán kinézetük van.

 20230110_174247.jpg

Felejthetetlen marad a Las Grietas is, ahol egy vízzel teli kanyonban lehet úszni, búvárkodni, vagy a lávaalagút (ilyenből több is van a szigeteken), amit a kiömlő láva vájt a föld alá, most pedig végig lehet sétálni rajta. Egy szó mint száz: Darwin sok jó helyre jutott el 5 éves hajóútja során, de ennél jobbat nem talált. Azt hiszem, később írt is egy könyvet, ahol az ottani megfigyeléseinek igen fontos szerep jutott. Komoly, tudományos következtetéseket vont le, a könyv meg az emberiség történetének tán legnagyobb hatású irománya lett, ha érdekel minket az a kérdés, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk mi. Engem érdekel.

Szólj hozzá!

Hegyek között, völgyek között...

2023. január 09. 03:48 - VNP

...zakatol a busz. Mivel a vasút szinte teljesen hiányzik Dél-Amerikából, mindenhová távolsági buszokkal lehet eljutni. Számos társaság verseng az utasokért, nincs egy közös menetrend, ami tájékoztatna, mikor és hová indulnak a buszok. A buszállomáson jellemzően leszólítanak (főleg ott, ahol többen is szállítanak ugyanoda), aztán már visznek is a jegypénztárhoz vagy egyenesen fel a buszra. A sofőr mellett mindig van egy segítő, aki a jegyeket ellenőrzi, árulja, ki- és bepakolja a csomagokat, az utcán, út szélén várakozóknak kiabálja a busz végállomását, hátha kedvük szottyan felszállni. A jegy több esetben is helyre szól, ezt általában be is tartják az utasok. Ha hosszú az út, be van kalkulálva az ebédszünet, amikor lehetőségünk van abban az étteremben étkezni, ahol buszunk megállt. Benzinkutaknál tankolási és pisiszünetek, de sajnos olyan is van, hogy indulás után és megérkezés előtt állunk meg tankolni. Monitorokon filmek mennek spanyol szinkronnal, jellemzően vígjátékok, akciófilmek. Jobb buszokon wc is van.

 20230105_134532.jpg

Az Andokban utazva érdemes a busz ablakain gyakran kitegintgetni, mert kivételes szépségű tájakban lehet gyönyörködni. Például a Cotopaxi vulkánban, melyet nem volt szerencsém meglátogatni, mert a hostelemből senki más nem jelentkezett az egynapos túrára (nem másztuk volna meg a közel hatezres csúcsot), egy emberrel meg nem indultak el. De a Quilotoa tóhoz, mely egy vulkán kráterében helyezkedik el, sikerült eljutnom. Mások háromnapos túrával közelítik meg, nekem teljesen jó volt körbesétálni, mely ebben az esetben komoly túrázást jelentett. Minél korábban érdemes kezdeni, mert délutánra befelhősödik, és a tóig sem látsz el. Utam utolsó harmadában én is így jártam, de előtte bőven ki tudtam gyönyörködni magam.

 20230101_102326.jpg

Szilveszterkor Ecuadorban monigoteseket készítenek, férfi alakú bábokat, melyeket éjfél körül elégetnek, sőt, az égő bábokat át is ugorják. Ezek az óévet jelképezik, a helyiek így hagyják maguk mögött az eltelt évet. A holtaknak özvegyeik vannak, ők a viudas. Fiatal férfiak öltöznek be nőknek, 31-én járják az utcákat, táncolnak, szórakoztatnak mindenkit. Éjfélkor, mikor beindult a sok pirotechnika, ők buliztak a legerősebben.

 20230104_084805.jpg

Baños városa a hátizsákos turisták Mekkája. Egy völgyben fekszik, belvárosa gyalog is könnyen bejárható, vonzereje a sokféle sport, amit kipróbálhatsz. Hegymászás, biciklizés, rafting, bunjee jumping, drótkötélen ereszkedés, falmászás vízesésnél és más extremitások. Másztam hegyet, raftingoltam (életemben először) és bicikliztem. Innen láttam először hósapkás vulkánt. A raftingnál senki sem esett ki a gumicsónakból, izgalmas volt, ahogy a hullámok össze-vissza csapkodnak, te meg csuromvizesen lapátolsz. A biciklitúrán megálltam a legfontosabb vízesésnél, körbejártam, majd folytattam 61 km-es utam. Ugyanis az Andokból indulva kijutottam az Amazonas medencéjébe. Volt néhány durvább emelkedő, de főleg ereszkedtem. A bérelt bringa jól állta a sarat. Útközben áthaladtam Shell településén is, melyet az olajipari vállalatról neveztek el, mert van ott érdekeltségük. Repteret is felhúztak a városban. Sőt, a tokiói olimpián győztes ecuadori súlyemelőnő kapott egy hatalmas aranyszínű szobrot. Bañosban a vulkán által felmelegített víz miatt fürdő is van, de a budapestiek után nekem kiábrándító volt. Másoknak tetszett, szóval lehet, csak én vagyok elkényeztetve.

 20230105_190213.jpg

Csekély 9 órás buszozás után érkeztem Cuenca városába, melyet újkori alapítója saját szülővárosa, a spanyolországi Cuenca után nevezett el. Ez nem a sportolni vágyó hátizsákosok, hanem a kényeztetésre vágyó tehetősebbek célállomása. A belváros tele újhullámos kávézókkal, márkás ruhaüzletekkel, ramenezővel, még csokiétterem is van. A kolonialista építészet uralja a központot, nem véletlen a népszerűsége. Állítólag Ecuador legbiztonságosabb városa. A lakói arra is büszkék, hogy az országban egyedül itt iható a csapvíz. A város védelmezője niño viajero, vagyis a kisjézus, láttam, ahogy a mai misére többen is vitték magukkal. Abba az új katedrálisba, mely a város jelképe. Az 1885-ben földrengésben összedőlt templom helyére kezdték el építeni, és mertek nagyot álmodni a buzgó katolikus cuencaiak. Hatalmas templomot terveztek, mely 60 évig épült, de mégsincs kész. Ugyanis a rosetta fölé helyezett Szent Anna-szobor (a város védőszentje) olyan súlyos, hogy megrepedt alatta a templom fala, és a statika nem engedte, hogy a tornyok tovább épüljenek. Amikor 1985-ben a pápa a templomban járt, 16 ezren zsúfolódtak a 8 ezer férőhelyes katedrálisba. Állítólag azt kérték tőle, adjon nekik valamit emlékbe, erre ő egy hajszálát hagyta ott, melyet meg lehet találni a templom egy bizonyos pontján. De lehet, ez is csak egy, a város mítoszai közül. A téglákat a közelből, márványt Carrarából, a kupolák tetejére a világoskék majolikát Csehszlovákiából hozták.

 20230106_103655.jpg

A templom a város főterére néz, melyet most Calderon térnek neveznek. Ő a város szülötte volt, 15 évesen csatlakozott a hadsereghez, hogy részt vehessen a függetlenségi háborúban. Ilyen fiatalon a zászlót bízták rá, és a mítosz szerint, mikor ellőtték a jobbkezét, a ballal vitte tovább. Mikor azt is elvesztette, a lábaival. Mikor azokat is, a szájában tartotta hazája nemzeti lobogóját, így halt hősi halált. A valóságban vérhasban halt meg, ami kevésbé heroikus, valljuk be. A főtéren áll Hortensia Mata háza, ő Párizsból hozott építészeket, hogy az európai divat szerint húzzák fel a házát. Az új katedrális (a régi is áll, múzeumként működik) közelében van egy zárda, ahonnan az apácák szinte sosem léphetnek ki, az emberek nem láthatják az arcukat. Mikor a pápa a városba látogatott, átmehettek a pár méterre levő katedrálisba, ahol a hívektől elkülönítve foglaltak helyet. Szüleik halála a másik lehetőség, illetve akkor léptek még ki a zárda falai közül, mikor egy tüntetést a rendőrség könnygázzal oszlatott fel, az idős sororok pedig rosszul lettek a beszivárgó könnygáztól. Az apácák például az agua de pitimas (gyógynövényekkel felpimpelt rózsavíz) nevű üdítő készítéséből tartják fenn magukat, de a múltban galambból, kutyából is gyógyító kencéket gyártottak. 

 20230107_141256.jpg

Több piac is működik a négy folyó találkozásánál található nagyvárosban. Ezekben környékbeli asszonyok a hét két napján elvégzik a limpiónak nevezett tisztító műveletet csekély 3 dollárért. Először gyógynövénycsokrokkal alaposan megcsapkodnak, majd egy tojást hengergetnek végig rajtad. Ezt a tojást feltörik, sárgája alakjából megmondják milyen bajok gyötörnek. Ezután egy speciális alkoholos itallal arcon köpnek. A covid óta ezt mellőzik, és egy fúvófejes palackból spriccolnak a test megtisztítandó részeire. Végül hamuval jelet rajzolnak a homlokodra. Ennyi az egész.

 20230106_171722.jpg

Cuenca az egyik központja a sombrero de paqa toquilla készítésének, amit a világ panamakalap néven ismer. Szegény Ecuadornak van egy világhírű terméke, és még azt is Panamával azonosítják. A fentebb említett Hortensia Mata küldetett kalapokat a panamai csatornán dolgozó munkásoknak, majd az odalátogató amerikai elnök csinált divatot belőle, mikor az újságokban egy panamakalapos kép jelent meg róla. A legalapabb 20 dollár, de a csúcsminőségűt ötezerért lehet megkapni. Az olyan finom szövésű, hogy vizet lehet vele merni, és nem folyik ki belőle, illetve egy férfi gyűrűn át lehet húzni. 

 20230106_145813.jpg

A helyi őslakosokat az inkák, őket a spanyolok igázták le. Inka romokat a Pumapungo Múzeum udvarán, komolyabbakat a város vonzáskörzetében lehet látni. A múzeumban ki van állítva néhány szinte ökölnyi méretűre zsugorított emberi fej is. Ezt a tsantsa nevű eljárással érték el az őslakosok, ebből ered a zanzásít kifejezésünk. Általában az ellenség levágott fejét zsugorították össze. Közel esik Cuencához a Cajas Nemzeti Park is, amely tele van lagúnákkal, jó kis túrákat lehet ott megtenni. Cuenca olyan Ecuadornak, mint Salento Kolumbiának. Jó ott időzni, de érzed, az ország többi része nagyon nem ilyen. 

 20230107_104338.jpg

Szólj hozzá!

Esőerdő eső nélkül

2023. január 03. 02:48 - VNP

Ha Ecuadorban fizetsz be egy amazóniai kalandra, két lehetőséged van. A Yasuni Nemzeti Park, ami a napi 250 dolláros árával jócskán megszűri a látogatóit, csak a legtehetősebbek engedhetik meg maguknak. Nyilván az a prémium kategória, ott a pénzedért akár jaguárt is láthatsz. Állítólag nemrég Will Smith is járt ott. Ha a közeljövőben egyik filmjében anakondával látjátok birkózni, akkor azt a Yasuniban vették fel. A hátizsákosok a Cuyabeno Természetvédelmi Terület egyik lagúnájának környékén ismerkedhetnek Amazónia nagyon gazdag biodiverzitásával. Vagy tucatnyi ügynökség kínál 3-4-5 napos túrákat, én a Guacamayóval voltam. A szállás a Cuyabeno folyó menti házikókban van, minden ügynökség saját bázissal rendelkezik. Hosszúkás, fából készült motorcsónakokkal lehet közlekedni a folyón. Míg ott voltam, egy csepp eső sem esett, a vízszint vészesen lecsökkent, így kifelé jövet vezetőinknek néhol lapátolniuk kellett a sekély vízben. 

20221228_130413.jpg

Rengeteg állatot láttunk, egyeseket közelebbről, másokat távolabbról. A papagájok és tukánok óvatosak, őket messzelátóval lehetett jobban megfigyelni. Voltak ragadozó madarak, halászók, vándormadarak. Hatalmas pillangók, szitakötők, szöcskék, kisebb-nagyobb pókok. Majmok, halak, teknősök, szürke folyami delfin, kajmánok és anakonda. Az anakondát a folyóban fedeztük fel, csak a feje látszott ki. Később a szárazföldön kutattunk anakonda után, de az inkább a kis csapat sárral való küzdelméről marad emlékezetes. Gumicsizmában voltunk, de többen is beleragadtak a sárba, összemocskolva kezüket-lábukat. Én kétszer ragadtam bele, de mindkétszer ki tudtam húzni a lábam, csizmástól. Így szinte teljesen tisztán megúsztam a kalandot. Kajmánokat csak a vízben láttunk, voltak köztük igen nagy példányok is. 

20221227_141429.jpg

Az egyik legjobb program a naplemente megtekintése volt a lagúnában, ahol fürdeni is lehetett. Kellemesen langyos víz, körülötted az esőerdő, miközben a lemenő nap egyre giccsesebb színekkel festi meg az eget. Amin aztán megjelennek a csillagok, de olyanok, amiket Európából nem látni (göncölök, Cassiopeia sehol), és ott volt a félhold, melynek sarlója fent vagy lent állt, nem pedig oldalt, ahogy nálunk. Csak az égboltért megérte odautazni. 

20221227_183427.jpg

De nem feledkezhetek meg az őslakos sionák meglátogatásáról sem. Nekik szabad csirkét, kutyát tartaniuk, különben a háziállatokat nem szabad bevinni a területre. Míg a férfi valamilyen erjesztett lével itatta a társaságot (egy pohárból mindenki), addig az asszony a kert hátuljába vitt minket. Segítettünk neki kihúzni a földből a tápióka gumókat, majd megpucolni őket. Mosás után lereszelték őket, a háziasszony kicsavarta a levet a lereszelt masszából. Az így nyert fehér reszeléket a felforrósított serpenyőbe helyezte, pár perc alatt kész is lett a casabe nevű lepény. Ezt ettük az ebédhez, jó volt. A tápióka gyökere a világ kalóriafogyasztásának negyedik leggyakoribb formája a rizs, cukor és kukorica után. Tudtam, hogy puding is készül belőle, de ott ettünk tápiókachipset is, kiváló volt.

20221228_122450.jpg

Egy másik helyen a sámánnal találkoztunk, aki mesélt gyógyító feladatairól. Ezt a hallucinogén hatású ayahuasca elfogyasztása után teszi meg, de a betegeknek is ezt kell fogyasztaniuk, mert tisztító hatású (hányást, hasmenést okoz). Sokan persze a 8-10 órás tripért isszák meg a két növényből kinyert folyadékot, mikor új dimenziók nyílnak meg előttük. Forrásaim szerint komoly diétával kell készülni az ayahuasca fogyasztására: vegán étrend, só, cukor és szex kerülése hónapokig. Kipróbálni nyilván nem lehetett, de valami varázslatot megcsinált velünk a sámán. Itt jelzem, hogy az Elveszett Városban élő sámántól kapott karkötő apró gyöngyei elveszítették színüket. 

20221228_141928.jpg

A csapat tagja volt Pablo, a mexikói fiatalember, sokáig szobatársam. De annyira nem bírt aludni a szomszédból áthallatszó horkolástól, hogy utolsó éjjelre új szobát kapott. Hogy ki horkolt? Augusto, az olasz anarchista egyetemi tanár, aki feleségével olaszt tanít a quitói katolikus egyetemen. A torzonborz Augusto sima és füves cigiket szívott felváltva, ő volt az első, aki beleesett a sárba. Vele és nejével lehetett könyvekről, filmekről, politikáról beszélgetni. Ők korábban próbálták az ayahuascát, nekik bejött. Egy négytagú jófej kolumbiai család tartott még velünk, a két gyerek már nagykorú volt. Vezetőnk az 55 éves, tapasztalt Jorge volt, akit még egyik francia útitársam ajánlott. 

20221229_092309.jpg

A kaja nagyon ízletes volt, egyik erőssége volt a négy napnak. Nestor, a szakács, kitett magáért. Szerintem híztam is. Különleges gyümölcsökből facsart leveket ittunk vagy desszertnek fogyasztottuk őket. Mindenki kente magát szúnyogriasztóval, így senkit sem csíptek meg a moszkítók. Egyik hajnalban madárlesen voltunk, az is izgalmas program volt. Maradtam volna még szívesen, de egy hosszú és fárasztó utazás után visszatértem a civilizációba.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása